A punkzenekarok mindig is arról voltak ismertek, hogy átlépték az udvarias társadalom vörös vonalait, és sokkolták a mainstreamet. Ha nem így lenne, nem lennének punkok.
Nem azért vannak ott, hogy meleg, kellemes érzést keltsenek az emberekben a világról. Erre mindig ott van James Blunt vagy a Coldplay.
A punkok azért vannak ott, hogy levezethessék azt a haragot és elidegenedést, amelyet sokan éreznek a társadalom képmutatása és bigottsága ellen. Glastonburyben pedig mind Kneecap, mind Bob Vylan tükröt tartott az Egyesült Királyság elé, amiért támogatta Izrael gázai népirtását. Hisztéria és mesterséges felháborodás kerekedett.
Bobby Vylan rapper skandálása egy napsütéses délutánon a Glastonbury zenei fesztiválon a jól ismert „szabad, szabad Palesztina” szlogennel kezdődött. A tömeg vele együtt skandált, kiemelve a palesztin ügy széles körű támogatottságát a fesztiválozók és a tágabb brit társadalom körében.
Aztán azt mondta: „De hallottátok már ezt?” Miközben az izraeli hadseregre utalva „halál, halál az IDF-re” skandálásba kezdett, a tömeg válaszul ugyanazt az üzenetet ordította.
„Nem vagyunk pacifista punkok… Néha erőszakkal kell eljuttatni az üzenetet” – mondta a rapper a színpadon –, „mert ez az egyetlen nyelv, amelyet egyesek beszélnek.”
Bobby Vylan azonban nem szólított fel izraeliek halálára, ahogy azt a Mail on Sunday címlapján hamisan állította – ez az egyik legkirívóbb nyomtatott hazugság, amiről a Mail az évtizedek során ismertté vált.
Most a zenekar fizeti meg a tömeggyilkosság és a nyugati bűnrészesség miatti dühkitörés árát: az amerikai turnévízumot visszavonták, az ügynöki szerződést felmondták, a rendőrségi nyomozás megindult.
Népirtó erőszak
A Gázában közel két évig tartó népirtó kampány után az izraeli katonai apparátus lebontásának vágya természetes reakció lehet a több millió palesztin számára, akiknek életét lerombolták, otthonaikat rommá változtatták, gyermekeiket pedig éheztették és megölték a hadsereg által.
Leginkább a háború végét akarják – nemcsak ennek a háborúnak, hanem az izraeli állam által ellenük indított jövőbeli támadásoknak is. Majdnem nyolc évtizednyi ismétlődő háború, megszállás, kisajátítás és mészárlás után egyszerűen csak a hazájukban akarnak élni anélkül, hogy félniük kellene az izraeli hadsereg terrorizálásától.
Világszerte emberek milliói undorodnak és felháborodnak a palesztin újságírók, orvosok és segélymunkások által több mint 20 hónapja Gázában rögzített izraeli bűncselekmények hatalmas száma miatt. De úgy tűnik, hogy ezt a felháborodást politikai vezetőink nem osztják, akik Izrael védelmét a nemzetközi jog, vagy akár az alapvető emberiesség fölé helyezik.
Lisa Nandy kulturális miniszter a médiában mindenhol elítélte a BBC-t Bob Vylan és a Kneecap műsorának közvetítése miatt, és a Glastonburyben történteket „borzalmas és elfogadhatatlan jeleneteknek” nevezte. Az izraeli hadsereg által ténylegesen elkövetett mészárlásokról nincsenek ilyen szavai, közel két évnyi mészárlás után.
Tavaly Benjamin Netanjahu miniszterelnököt és volt védelmi miniszterét, Joáv Gallantot a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekményekkel és emberiség elleni bűncselekményekkel vádolta. Semmi sem történt.
Az izraeli hadseregnek nincs szüksége védelemre egy punk költővel szemben Glastonburyben. Felelősségre kell vonni a bűncselekményeiért.
Az izraeli katonák gyakran népirtó rasszizmust folytatnak olyan skandálással, mint a „halál az arabokra” és a „égjenek faluik”.
Maga az a tény, hogy a Mail hamisan átírta Bobby Vylan rigmusát, arra utal, hogy a „halál az IDF-re” szavakat még az újság olvasói sem tekintették kellően gyújtónak. Ez azt is sugallja, hogy Izrael és hadserege megkülönböztethetetlen; hogy az izraeli társadalom a hadsereg.
Izraeli adatok szerint az izraeliek körülbelül fele szolgál a hadseregben. Ez egy sorkatonai társadalom, és a hadsereg a leghatalmasabb és legelismertebb intézmény egy militarizált gyarmati-telepes országban. Uralkodóinak többsége Izrael számos háborújának veteránja volt.
Bobby Vylan nem követelte Netanjahu vagy bármely más izraeli vezető halálát. A világ színpadán ma látható legerőszakosabb erő megszüntetését követelte. Egyetlen más katonai erő sem követ el arcátlanul és rutinszerűen ilyen szélsőséges atrocitásokat férfiak, nők és gyermekek ellen, és nyíltan dicsekszik velük.
Hétfőn az IDF felrobbantott egy kávézót a Gázai Városi Strandon, megölve Ismail Abu Hatab fotóriportert, Frans al-Salmi képzőművészt és 31 másik személyt. A Mail nem került címlapra, mint számtalan más izraeli atrocitás. Az Egyesült Királyság politikai vezetői nem ítélték el.
Az izraeli katonák nemrégiben azt mondták a Haaretznek, hogy parancsnokaik arra utasították őket, hogy lőjék le az éhező segélykérőket, amint a déli és középső Gázában lévő segélyközpontokhoz közelednek.
Egy katona azt mondta, hogy a palesztin segélykérőket „ellenséges erőként kezelték – nincsenek tömegirtó intézkedések, nincs könnygáz – csak éles lövészet minden elképzelhető eszközzel: nehézgéppuskákkal, gránátvetőkkel, aknavetőkkel”. A katona hozzátette: „Egyetlen olyan esetről sem tudok, amikor viszonzott tűz lett volna. Nincs ellenség, nincsenek fegyverek.”
Művészi felháborodás
De most ahelyett, hogy ezekre a bűncselekményekre összpontosítanának, a brit média és politikusok felháborodtak egy punk költő szavai és a BBC élő glastonbury-közvetítése miatt.
A glastonburyi fesztivál szervezője, Emily Eavis egy nyilatkozatot adott ki, amelyben elhatárolta magát a fesztiváltól Bobby Vylan szavaitól, elítélve az antiszemitizmust, az erőszakra való felhívásokat és a gyűlöletbeszédet.
Lisa Nandy a Képviselőházban azt állította, hogy „a »halál az IDF-re« skandálása ugyanaz, mint minden egyes izraeli zsidó halálát követelni”. Lord Ian Austin, a kormány izraeli kereskedelmi megbízottja felszólította a rendőrséget, hogy „sürgősen nyomozzon, és szükség esetén tartóztassa le a zenekar tagjait”.
Hétfőn a rendőrség bűnügyi nyomozást indított Bob Vylan és a Kneecap glastonbury-i fellépései ügyében.
Ahogyan több kommentátor is megjegyezte, egy olyan hadsereg halálára való felszólítás, amelyet jelentős emberi jogi csoportok népirtással vádolnak, nem antiszemita. A jobboldali médiában és a brit politikusok által hangoztatott ezzel ellentétes állítások legjobb esetben is kétszínűek. Legrosszabb esetben az ilyen állítások maguk is antiszemiták, és azt sugallják, hogy a zsidó emberek általában véve megkülönböztethetetlenek az izraeli hadseregtől, a mai napig elkövetett bűncselekmények közepette.
Sharren Haskel, Izrael külügyminiszter-helyettese a Mail on Sundaynak a zenekar rigmusát zsidóellenes gyűlölettel bélyegezte meg: „Mivel a célpont Izrael – legyünk őszinték, mert zsidók –, ezt tolerálják, sőt, sugározzák is. Ez egyértelműen uszítás.”
A punkzenekar rigmusa miatti felháborodás keltésére tett kísérlet, sőt, még szavakat is a szájukba adni, hogy félelmet keltsenek a zsidók között, önmagában is veszélyes, gyújtó cselekedet.
Ahogy Naomi Wimborne-Idrissi szocialista zsidó aktivista elmondta nekem: „Nem az izraeliekre [civilekre] mondott halált, hanem az IDF-re, egy gyilkos fegyveres erőre. A szlogenjét már most is használják tüntetéseken Ausztráliában és másutt. Nem arra szolgál, hogy megnyerje az ügy iránt érzékeny beállítottságú embereket, de ha megpróbálod elnyomni a televízióban közvetített népirtással szembeni jogos felháborodást, ezt fogod kapni.”
Bob Vylan kedden kiadott nyilatkozatában ezt mondta: „Nem zsidók, arabok vagy bármely más faj vagy népcsoport haláláért vagyunk. Egy erőszakos katonai gépezet leszereléséért vagyunk. Egy olyan gépezetért, amelynek saját katonáit arra utasították, hogy ‘felesleges erőt’ alkalmazzanak a segítségre váró civilek ellen. Egy olyan gépezetért, amely elpusztította Gáza nagy részét. Mi, akárcsak azok, akik előttünk állnak a reflektorfényben, nem vagyunk a történetben. Mi csak figyelemelterelés vagyunk… A kormány nem akarja, hogy megkérdezzük tőlük, miért hallgatnak ezzel az atrocitásssal szemben. Hogy megkérdezzük, miért nem tesznek többet a gyilkolás megállításáért. Azért céloznak meg minket, mert felszólalunk.”
Az izraeli hadseregnek nincs szüksége védelemre egy punk költővel szemben Glastonburyben. Felelősségre kell vonni a bűneiért.
Ezt a cikket módosították, hogy tartalmazza Bob Vylan július 1-jén, kedden kiadott nyilatkozatát.
A cikkben kifejtett nézetek a szerzőhöz tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik a Middle East Eye szerkesztői politikáját.
Joe Gill újságíróként dolgozott Londonban, Venezuelában és Ománban olyan újságoknak, mint a Financial Times, a Morning Star és a Middle East Eye. Szakterületei a geopolitika, a gazdaságtörténet, a társadalmi mozgalmak és a művészetek.
Mégis mi a franc lenne ebben megbotránkoztató vagy extrém? Katonáéknál eleve magától értetődik a halál háború idején, mint foglalkozási ártalom, egy népirtó erőnél viszont, ami válogatás nélkül gyilkolja a polgári lakosságot, teszi élettel összeegyeztethetetlenné a körülményeket, akadályozza a túléléshez szükséges dolgok, mint pl. babatápszer eljutását a rászorulókhoz, ott ennek az alantas erőnek és tagjainak a bukása, pusztulása erkölcsileg még kívánatos is. És igen, ki lehet ezt terjeszteni az egész rendszerre, országra, mindazokra persze, akiket ez érint, legyenek azok őslakos drúzok, palesztinok vagy afrikai falasák, mint a népirtó erő apró fogaskerekei, tehát mindenkire vonatkoztatva, akik támogatják ezt, részt vesznek benne. Sőt, azt is ki lehet mondani, hogy ilyen züllött embercsoportok államisághoz való joga is teljes mértékben vitatható, amivel cinikus módon az áldozataikat, az elüldözött, megszállás alatt tartott őslakosokat vádolják, miközben ők az állami létük röpke 8 évtizedes időszaka alatt végig rosszhiszeműen, mások kárára működtek (erről bírósági verdiktek, ENSZ-határozatok tanúskodnak). Nem ezek kimondása a szélsőségesség, hanem az Izrael nevű telepes-gyarmati entitás létrejötte és működése az extrém állapot, ami holmi „zsidó otthon” jelszavával otthontalanná kívánja tenni a bennszülötteket. Ez a szélsőség. Egyben otthontalanoknak nyilvánítja a nem izraeli zsidókat, és a legfeljebb őket érintő, az ő húsukba vágó antiszemitizmust teljes mértékben kiüresíti azzal, hogy orrba-szájba ezzel takargatja a bűneit egy titokban atomfegyverrel is rendelkező, állig felfegyverzett megszálló-népirtó hatalom. Ez nem csak extrém, de nagyon beteg is.