Az izraeli hadsereg a múlt héten arab nyelvű bejelentést tett közzé a közösségi médiában, amelyben felszólította a lakosokat, hogy hagyják el Gáza Khan Younis negyedét egy „példátlan támadás” előtt.
A közlemény, amely a palesztinokat nyugat felé, al-Mawasi felé menekülésre utasította, azt mondta, hogy Khan Younist ettől kezdve „veszélyes harci övezetnek” tekintik.
A parancshoz csatolták Khan Younis környékeinek térképét, amelyek nagy részét pirossal árnyékolták, és egy nyíl mutatott a Mawasi „humanitárius övezete” felé.
Pillanatokkal a figyelmeztetés kifüggesztését követően az utcák megteltek több tízezer céltalanul bolyongó emberrel. Barátom, Saleh al-Natour újságíró azt mondta, hogy amit azon a napon látott, nehéz leírni.
„Újra láttam a fájdalmat és az elnyomást emberi alakban sétálni ebben a városban” – mondta Natour nekem. „Csoportokban menekültek, keletről nyugatra, mint egy végtelen emberáradat… kimerültek, törékeny testek tántorogtak, mint a szakadt rongyok, beborítva a környező pusztítás porával.
„Hallottam, hogy emberek bolyonganak az utcákon, nem tudván, mit mondjanak, vagy hová menjenek” – tette hozzá. „Éhesek és szomjasak, vizet kerestek, és a kimerültségtől és a félelemtől összeestek az utcákon.”
Natour szerint sokan „szűk helyekre szorultak”, miközben izraeli harci repülőgépek repültek el felettük: „Az emberek az utcákon rohannak, a repülőgépek a fejük felett.”
Az utcák „megfulladtak a szorongástól”
Az egyik videóra rögzített jelenetben egy fiatalember egy kerekesszéket tol egy fogyatékkal élő gyermeknek. A nyakában egy kis táska lógott, míg egy másik táska a hátára volt erősítve, a kezében pedig egy műanyag zacskót tartott két kenyérrel.
Egy korábbi izraeli behatolás által felszakított út közepén, a tűző nap alatt a fiatalember ereje elhagyta. Abbahagyta a kerekesszék tolását, és leült az út közepére.
Mellette egy nő ült, aki imasálat viselt, olyat, amilyeneket a gázai palesztin nők általában gyorsan felvesznek, ha nincs idejük átöltözni. Egy takarót tartva a kezében, odalépett a fiatalemberhez – talán a fiához vagy a testvéréhez –, és kinyújtotta a kezét, hogy segítsen neki felállni.
Zokogva zihált, szavai könnyeivel keveredtek: „Halunk. Ha megölnének minket, az irgalmasabb lenne. Kimerültek vagyunk, kimerültek. Nem állatok vagyunk. Emberek vagyunk.”
Egy másik jelenetben egy beteg nő feküdt egy kórházi ágyon, egy halom takaró alá takarva. Az egyik lába lelógott az ágy széléről, amelyet négy ember húzott végig a romokkal borított, lerombolt úton, próbálva kihozni a veszélyes zónából.
Iman Baroud újságíró szerint a tragédia mértéke nagyobb lett, mint amit szavakkal ki lehetne fejezni.
„Rosszul érzem magam a szörnyűségtől, amit az utcákon láttam – egyszerűen nem tudom leírni” – mondta. „Megtört a látvány, ahogy a gyaloglástól kimerült anyák és nővérek úgy döntöttek, hogy a főút szélén alszanak, az árusok standjain, amelyek már amúgy is üresek voltak.
„A gyerekek alvó képe gyötrelemről, nem pihenésről árulkodik – fejük anyjuk ölében pihen, míg törékeny, vékony, éhes testük a járdán fekszik” – mondta Baroud.
Miután átélte a háború minden fejezetét – tette hozzá –, a legutóbbi borzalmak semmihez sem hasonlítanak, amit a gázaiak korábban láttak.
„Az utcákat gyötrelem fojtogatja, könnyek lepik el” – mondta. „Senki sem látja a másik kimerültségét – mindenki a saját terhét és bánatát cipeli a hátán, és továbbmegy.”
A cikkben kifejtett nézetek a szerzőhöz tartoznak, és nem feltétlenül tükrözik a Middle East Eye szerkesztői politikáját.
