Khan Younis, Gáza – Khan Younis-i otthonának romjai között a 75 éves Shaker Safi gyengéden lapozgatja fia, Mohammed sportpályafutásának halványuló fényképeit.
Érmek, trófeák, csapatversenyek és Mohammed által edzett fiatal sportolók csoportképei ma kísérteties emlékként szolgálnak a háború által lerombolt álomnak.
2023. november 15-én Mohammed Safi – futballedző és testnevelő tanár – egy izraeli légicsapásban meghalt.
Évekig reményt épített a sporttal, iskolákban és közösségi klubokban edzett, és esélytelenebb csapatokat váltott helyi bajnokokká.
Mohammed, aki az Al-Aqsa Egyetemen végzett testnevelés szakon, a dél-gázai Al-Amal Football Club vezetőedzője volt, és széles körben csodálták a hat és 16 év közötti fiatal tehetségek nevelésében végzett munkájáért.
„A fiam arról álmodott, hogy nemzetközi szinten képviselje Palesztinát” – mondja Shaker, fia elismeréseinek maradványai között. „Hitte, hogy a sport kiemelheti a fiatalokat a kétségbeesésből. De a háború előbb érte el, mint ő elérhette volna a világot.”
Mohammed felesége, Nermeen, akit mostanra kitelepítettek, és négy gyermekük – a 16 éves Shaker Jr., a 14 éves Amir, a 11 éves Alma és a 7 éves Taif – együtt élnek a halála okozta fájdalmas űrrel.
A gyerekek emlékbe kapaszkodnak apjuk utolsó futball- és edzői jegyzeteibe.
Nermeen, aki rajztanár, gyengéden letörli Taif könnyeit, amikor megkérdezi: „Miért vették el tőlünk apát?”
„Az álmok embere volt, nem a politika” – mondja Nermeen. „Nemzetközi játékvezető akart lenni. Mesterdiplomát akart szerezni. Ehelyett azért ölték meg, mert az élet és a fiatalság szimbóluma volt.”
Mohammed Safi egyike annak a több száz sportolónak és sportszakembernek, akiket a háború kezdete óta megöltek vagy kitelepítettek.
A Palesztin Olimpiai Bizottság szerint 2023. október 7. óta 582 sportolót öltek meg, akik közül sokan válogatott játékosok, edzők és adminisztrátorok voltak.
A sportot felváltotta a túlélés
Azok számára, akik életben maradtak Gázában, a túlélés felváltotta a sportbeli ambíciókat.
Júszef Abu Shawarib egy 20 éves kapus Rafah élvonalbeli futballklubjában.
2024 májusában családjával elmenekültek otthonukból, és a Khan Younis Stadionban húzódtak meg – ugyanazon a pályán, ahol egykor hivatalos mérkőzéseket játszott.
Ma a stadion a kitelepített családok menedékhelye, a műfüves pályán most sátrak vannak játékosok helyett.
„Itt szokott az edzőm eligazítani a meccsek előtt” – mondja Júszef, a korábbi kispadrész közelében állva, amely ma vízelosztó pont. „Most itt várok a vízre, nem a kezdőrúgásra.”
A mai rutinja könnyű, rendszertelen edzésekből áll a sátrában, abban a reményben, hogy megőrizheti erőnlétének egy részét. De az álmai arról, hogy Németországban sporttudományokat tanuljon és profi szinten játsszon, szertefoszlottak.
„Most már csak azt remélem, hogy holnap lesz mit ennünk” – mondja az Al Jazeerának. „A háború nemcsak a mezőket pusztította el – a jövőnket is elpusztította.”
Amikor a leégett stadionra néz, nem lát átmeneti elmozdulást.
„Ez nem járulékos kár volt. Szisztematikus volt. Mintha mindent el akarnának törölni rólunk – még a játékainkat is.”
Remény a romok alatt
Mégis, akárcsak a robbanásokat túlélő füves foltok, maradt némi remény.
Shadi Abu Armanah, a palesztin amputált labdarúgó-válogatott vezetőedzője, egy hat hónapos tervet dolgozott ki az edzések folytatására.
25 játékosa és ötfős edzői stábja már a gázai háború előtt lendületet vett. A csapat nemzetközi versenyeken vett részt, többek között egy 2019-es franciaországi tornán. Az ellenségeskedés kezdete előtt egy másik, 2023 novemberére tervezett eseményre és egy 2025 októberére tervezett nyugat-ázsiai versenyre készültek.
„Most még csak gyülekezni sem tudunk” – mondja Shadi. „Minden általunk használt létesítmény megsemmisült. A játékosok elvesztették otthonaikat. Legtöbben szeretteiket vesztették el. Nincs biztonságos hely az edzésre – nincs felszerelés, nincs pálya, semmi.”
A Nemzetközi Vöröskereszt által támogatott csapat egykor a rugalmasságot szimbolizálta. Az edzések többet jelentettek, mint gyakorlatok – mentőövek voltak. „Az amputáltak számára a sport egy második esély volt” – mondja Shadi. „Most csak a túlélésre törekszenek.”
Shadi maga is kitelepedett. Az otthonát is bombatalálat érte. „A klubok, amelyeknél dolgoztam, eltűntek. A játékosok vagy meghaltak, vagy szétszóródtak. Ha a háború ma véget ér, akkor is évekre lesz szükségünk ahhoz, hogy akár csak egy töredékét is visszahozzuk annak, ami elveszett.”
Hozzáteszi: „Sok klubban és osztályban edzettem. Szinte az összes létesítményük romhalmazzá vált. Ez nem csak egy szünet – ez a teljes eltűnés.”
Szisztematikus törlés
A pusztítás mértéke túlmutat a személyes veszteségeken.
Asaad al-Majdalawi, a Palesztin Olimpiai Bizottság alelnöke szerint Gáza teljes sportinfrastruktúrája az összeomlás szélén áll. Legalább 270 sportlétesítmény sérült meg vagy semmisült meg: 189 teljesen a földdel sújtott, 81 pedig részben, az anyagi károk kezdeti becslései szerint több százmillió dollárra rúgnak.
„Gáza sportrendszerének minden fontos elemét sújtotta a támadás” – mondta al-Majdalawi az Al Jazeerának. „Az Olimpiai Bizottság irodáit, sportszövetségeket, klubokat, iskolai és egyetemi sportprogramokat – sőt, még a magán sportlétesítményeket is célba vették. Ez egy átfogó támadás.”
Az elesettek között olyan neves sportolók is vannak, mint Nagham Abu Samra, Palesztina nemzetközi karatebajnoka; Majed Abu Maraheel, az első palesztin, aki az 1996-os atlantai játékokon vitte az olimpiai zászlót; Hani al-Masdar, az olimpiai futballedző; és Bilal Abu Sam’an, a nemzeti atlétikai szövetség edzője. Több százan további sérültek vagy eltűntek, ami megnehezíti a pontos értékelést.
„Ez nem pusztán veszteség – ez pusztulás” – mondja al-Majdalawi. „Minden sportoló a közösség pillére volt. Nem számok voltak. A remény, az egység és a kitartás szimbólumai voltak. Elvesztésük mélyen megsebezte a palesztin társadalmat.”
Figyelmeztet, hogy az azonnali emberi károkon túl a sporttevékenységek másfél éves megszakítása fizikai, pszichológiai és szakmai visszafejlődést eredményez a még megmaradt sportolók számára. „Többet veszítesz, mint izmot és képességet – elveszíted a célodat.”
Globális csend
Al-Majdalawi úgy véli, hogy a nemzetközi válasz riasztóan elégtelen volt. Amikor Gáza sportközössége globális szövetségekhez, olimpiai szervezetekhez és ifjúsági és sportminiszterekhez fordul, csenddel találkoznak.
„Magánbeszélgetésekben sok nemzetközi tisztviselő együttérez velük” – mondja. „De a döntéshozatali szinten Izrael úgy tűnik, a törvények felett működik. Nincs elszámoltathatóság. Olyan, mintha a sport nem számítana, ha palesztin. A globális és nemzetközi sportintézmények hallgatásukkal bűnrészesnek tűnnek, figyelmen kívül hagyva az összes nemzetközi törvényt, emberi jogot és a nemzetközi sportrendszer szabályait” – mondja.
Úgy véli, hogy ha a háború ma véget érne, akkor is öt-tíz évbe telne az elveszett újjáépítése. Még ez a komor idővonal is azon a feltételezésen alapul, hogy a blokád véget ér, és nemzetközi finanszírozás válik elérhetővé.
„1994 óta építjük ezt a sportágazatot” – mondja al-Majdalawi. „Évtizedekbe telt, mire tudást, tapasztalatot és professzionalizmust szereztünk. Most mindez hónapok alatt leromlott.”
A háború folytatódásával a gázai sportágazat sorsa egy hajszálon függ. A romok között azonban olyan apák, mint Shaker Safi, olyan sportolók, mint Yousef, és olyan edzők, mint Shadi, egy rendíthetetlen hithez ragaszkodnak: a sport ismét a remény, az identitás és az élet forrása lesz a palesztinok számára.
