Nincs hiány a palesztinoknak szóló propagandából. Ha elég alaposan keresel, találhatsz olyan mítoszt vagy szlogent, amely bármilyen rést betölthet. Még ha nem is hiszel abban, hogy palesztinok léteznek, egy egész arzenálnyi korhű írást találsz, amelyek bizonyítják, hogy valakinek a képzeletének a szüleményei vagyunk.
Egy népszerű mítosz, amely időnként újra és újra felbukkan, az a mítosz, hogy Palesztina egy nagyrészt üres régió volt, és azokat, akik palesztinnak nevezik magukat, csak a kényszerintézkedés időszakában vonzotta a terület a cionista telepesekkel járó jólét miatt.
Az az állítás, hogy Palesztina üres volt a cionista gyarmatosítók érkezése előtt, nem új keletű, sőt, ez egy meglehetősen népszerű klisét jelent gyakorlatilag minden gyarmati telepes kontextusban [erről bővebben itt olvashatsz]. Az „újítás” abban rejlik, hogy a palesztinokat csak a kényszerintézkedés időszakában vonzotta a terület, hogy munkát keressenek a szorgalmas gyarmatosítóknál, és hogy valójában a mai palesztinok többsége ezeknek az illegális migránsoknak a leszármazottja.
Elég csak egy pillantást vetni a Nüfusra (oszmán népesség-nyilvántartás) vagy a jóval későbbi brit mandátum szerinti népszámlálási adatokra, hogy lássuk, a föld soha nem volt üres. Ráadásul ezeknek a számoknak az ellenőrzése elég világosan mutatja, hogy egy kisebbségi telepes népesség növekszik egy nagyszámú őshonos többség mellett.
De miért olyan népszerű ez a mítosz?
Bár korántsem ő volt az első, aki ezt a mítoszt felvetette, Joan Peters tette nagy népszerűségre tett szert From Time Immorial című könyvében, amelyben megpróbálta empirikusan „bebizonyítani” ezt, különböző forrásokból származó népességi adatok vizsgálatával. Mondanom sem kell, hogy akkoriban hatalmas sikert aratott az Egyesült Államok cionistái körében. Végül pedig ott volt ez az aprólékos tudományos munka, amely egyszer s mindenkorra bebizonyította, hogy a palesztinok mint nép kitalált nép, miközben egyidejűleg mentesítette Izraelt minden erkölcsi felelősség alól a menekültek millióinak létrehozásáért. A könyv minden sarkából dicséretek özönlöttek, Saul Bellow azt írta, hogy „világszerte emberek milliói, akiket hamis történelem és propaganda fojtogat, hálásak lesznek a palesztinok eredetének világos leírásáért”. Theodor White, Barbara Tuchman, Walter Reich, Lucy Dawidowicz, Elie Wiesel és még sokan mások dicsérték a könyvet a benne rejlő mélyreható elemzésért.
Hűha, ez úgy tűnik, hogy valóságos!
Mielőtt azonban elkezdeném összepakolni a holmimat, hogy száműzzem kitalált énemet, talán további vizsgálatokra van szükség.
Ennek a mítosznak a fő érve a félrevezetésen, az adatok válogatásán, a források nyílt meghamisításán, az elhamarkodott következtetéseken és a feltételezéseken alapul, odáig menően, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy ezek közül a kritikusok közül bármelyik is olvasta volna a könyvet. Legalábbis anélkül, hogy ne hagynának figyelmen kívül annyi súlyos tudományos kötelességszegést, hogy fegyelmi bizottság elé állítanának. A könyv annyira meztelen, megalapozatlan propaganda volt, hogy Noam Chomsky szerint valószínűleg valamilyen hírszerző ügynökség állította össze, Peters pedig csak aláírta a nevét.
Peter fő érve az, hogy a palesztin arab lakosság növekedése nem volt természetes, hanem inkább valamilyen titkos migráció eredménye, amelyet valahogy nem dokumentáltak. Ezt főként a források kínzott elferdítésével, valamint a minősítő jelzők és az állításainak ellentmondó adatok szándékos kihagyásával éri el.
Természetesen nem én vagyok az első, aki Peter forrásmanipulációjáról és az adatok rosszhiszemű értelmezéséről ír, és nem is az utolsó. Nem fogok ebben a cikkben felsorolni Peter írásában található minden egyes következetlenséget vagy hibát, mivel az valószínűleg önmagában egy könyvet igényelne. Szerencsére ezt a munkát már elvégezték számunkra, és Peter munkájának részletes elemzését a „További olvasmányok” részben böngészhetitek. Peter könyvének talán legismertebb cáfolata Norman Finkelsteintől származik, aki aprólékosan dokumentálta a problémákat. Finkelstein például a következő állítással illusztrálja, hogyan manipulálja Peter az idézeteket és az adatokat:
Peters Carr-Saunders Világnépesség című művére „támakozik” a következő állítás bemutatásakor:
„Az orvosi és egészségügyi fejlődés eddig kevés előrelépést tett a palesztin arabok körében, és nem magyarázhatja a halálozási arány jelentős csökkenését.”
Ha azonban olyan szorgalmas vagy, mint Finkelstein, és ellenőrzöd a felhasznált forrást, egészen más képet kapsz:
„Az orvosi és egészségügyi fejlődés, amennyiben az a személyes egészséget és szokásokat érinti, eddig kevés előrelépést tett a palesztin arabok körében, és nem magyarázhatja a halálozási arány jelentős csökkenését. De az általános adminisztratív intézkedéseket, például a karantén területén, a modern ismeretek fényében tervezték, és megfelelően végrehajtották. Az ilyen jellegű intézkedéseket szinte egyik napról a másikra ki lehet kényszeríteni. … Ezért ezekben a palesztinai brit megszállás által előidézett adminisztratív változásokban megtalálhatjuk azt, ami mindenképpen tartható magyarázat az arabok népességének természetes növekedésére.”
Vagyis azt, hogy a személyes egészség és szokások terén az orvosi és egészségügyi fejlődés még nem történt előrelépés, azonban olyan adminisztratív intézkedéseket vezettek be, mint a karanténok és más intézkedések, amelyeket Carr-Saunders valószínű magyarázatnak tekint a halálozási arány csökkenésére.
Figyeld meg, hogyan fordította fel teljesen a bekezdés következtetéseit a fontos jelző elhagyása és az információ eltávolítása az eredeti kontextusból. Ez a gyakorlat gyakran ismétlődik az egész könyvben. Egy másik módszer, amellyel a számokat felfújva támasztja alá az érvelését, az, hogy azt sugallja, hogy bármilyen bizonyíték csak „a jéghegy csúcsa”, Finkelsteint idézve. Azt állítja, hogy mivel a britek szemet hunytak az arab illegális bevándorlás felett, ezért csak a legkirívóbb eseteket deportálták valójában. Ez azt jelenti, hogy minden egyes bejelentett arab bevándorló palesztin deportálására sok olyan embernek kellett lennie, akiknek a viselkedése nem volt annyira kirívó, hogy deportálják őket. Természetesen arra a következtetésre jutott, hogy a britek az adatok kínzott manipulálásával hunytak szemet az arab bevándorlás felett, hasonlóan a fenti példához.
Meg kell jegyezni, hogy ezt a mítoszt már akkor is nehéz volt vitatkozni, amikor először felmerült. Például az 1946-os angol-amerikai palesztinai felmérés arra a következtetésre jutott, hogy:
Lehetséges, hogy minden [ideiglenes migráció Palesztinába] illegális állandó telepesek felhalmozódásához vezet, de ha ez a felhalmozódás jelentős mértékű lenne, az az arab népesedési események arányának szisztematikus zavaraiban tükröződne. Ilyen szisztematikus zavarokat nem figyeltek meg. Néha azt állítják, hogy az arabok magas természetes szaporodási rátája a szomszédos országokból érkező nagymértékű rejtett bevándorlásnak köszönhető. Ez téves következtetés. A kutatások azt mutatják, hogy a muszlim arab nők magas termékenységi rátája fél évszázadon át változatlan maradt. Az arabok 1914 előtti alacsony természetes szaporodási rátáját a következők okozták:
(a) jelentős számú férfi elköltöztetése a házasságkötés korai éveiben katonai szolgálat céljából az Oszmán Birodalom más részeire, akik közül sokan soha nem tértek vissza, mások pedig az életük utolsó éveiben; és (b) az endémiás és járványos betegségek hatékony ellenőrzésének hiánya, amelyek ezekben az években magas halálozási arányhoz vezettek.
Bőséges bizonyíték van arra is, hogy forrásai gyakran egyenesen hamisak vagy kitaláltak, például Anthony Lewis felhozza, hogyan idéz Peters a Palesztina Tanulmányok Intézetének egy jelentését, amely „…megállapította, hogy az 1948-ban menekültté vált arabok 68 százaléka „anélkül távozott, hogy izraeli katonát látott volna”. Lewis arról tájékoztat minket, hogy a jelentés „valójában az 1967-es háború menekültjeiről szólt, és a vizsgált százalékos arány mindössze 37 menekült volt”. Más források teljesen haszontalanok és megbízhatatlanok, például a Palesztinába látogató véletlenszerű európai utazók naplói és mendemondái, amelyekben állítólag egy évszázadnyi népességi és népszámlálási adatot kellene hinnünk.
Szerencsére a könyv iránti rajongásunk nem terjedt el az Egyesült Államokon kívül. Valójában az Egyesült Királyságban a kritikusok súlyosan kritizálták, sőt magában Izraelben sem talált visszhangra, az izraeli tudósok és történészek ostobaságnak nevezték.
Sajnos számunkra a könyv még mindig széles körben elterjedt az Egyesült Államokban, és számos újranyomást kapott, sőt, alapos cáfolata után is 4,5 csillagos értékelést kapott az Amazonon és más online könyvárusító oldalakon.
Megkockáztatva, hogy ismétlem magam, de mint mindig, a propagandát nem a tények, hanem a politikai hasznosság érdeklik, és ebben az esetben csupaszon látszik, hogy csak a politikai üzenet számít. Nehezen hiszem el, hogy ezek a „tiszteletben tartott” kritikusok valahogyan sikerült elkerülniük a könyvben nyilvánvaló problémákat. Sajnos ezt a hitet erősíti az a tény, hogy még akkor is, amikor a könyv problémái nyilvánvalóvá váltak, aligha vonta vissza egyikük sem az álláspontját. Még Elie Wiesel sem, akit már korán felhívtak a figyelmünkre a problémákról, vonta vissza a könyv iránti támogatását, ehelyett inkább hallgatott, miközben fülszövege, dicsérete és neve továbbra is megjelent a könyv minden egyes következő kiadásában. Szerettem volna emlékeztetni a néhai Wiesel urat, hogy a hallgatás a kínzót bátorítja, soha nem a kínzottat, de feltételezem, hogy mindig is vakfoltja volt a palesztin kínzás iránt.
Végső soron Peters könyve a történelem szemétdombjára került, legalábbis az akadémiai világban. Rendkívül nehéz idézni ebből a könyvből, és komolyan venni tudósként. Azonban az írásait alátámasztó empirizmus áltudományos illúziója a mai napig számos dehumanizáló mítoszt táplál a palesztinokkal kapcsolatban.
Peters több száz oldalon keresztül kitalál, félreértelmez és válogat, hogy tagadja a palesztin nép létezését, és felmentse Izraelt eredendő bűne alól. Kísérletei sikertelenek voltak, és azok is maradnak. Az igazság hajlamos utat találni, ha nem most, akkor a jövőben, és ahogy a közmondás tartja: „A napot nem lehet szitával eltakarni”.
