Múlt csütörtökön, mindössze néhány nappal azután, hogy elrendelte az Irán elleni csapásokat, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a beersevai Soroka kórház épülete előtt állt, és felháborodásának adott hangot amiatt, hogy az épületet egy iráni ellencsapás érte.
„Civileket vesznek célba, mert ők egy bűnöző rezsim. Ők a világ főterroristái” – mondta az iráni kormányról.
Hasonló vádakat fogalmaztak meg más izraeli vezetők is, köztük Isaac Herzog elnök és Yair Lapid ellenzéki vezető az Iránnal folytatott konfliktus során, amely hétfőn Donald Trump amerikai elnök közvetítésével tűzszünettel zárult.
Azonban ezek a vezetők nem ismerték el, hogy Izrael maga is megtámadta szinte az összes kórházat Gázában, ahol több mint 56 000 ember halt meg, illetve hogy a Gázai övezet egészségügyi rendszere a teljes összeomlás szélére került.
Ez a hiányosság észrevehető volt a beersevai kórház elleni támadásról szóló izraeli sajtóbeszámolók nagy részében, kevés említéssel a támadás és Izrael saját gázai kórházak elleni támadásai közötti párhuzamokról. Ehelyett az izraeli média nagy része támogatta ezeket a támadásokat, vagy megpróbálva bagatellizálni őket, vagy azzal igazolva őket, hogy rendszeresen azt állítják, a Hamász parancsnoki központjai a kórházak alatt találhatók, ezt a vádat Izrael soha nem tudta bizonyítani.
A szenvedés fegyverként való felhasználása
Az Al Jazeerának nyilatkozó elemzők szerint Izraelben létezik egy olyan médiaökoszisztéma, amely – néhány kivételtől eltekintve – egyszerre erősíti fel vezetőinek háborús felhívásait, miközben áldozati mivoltukat is megerősíti, miközben megvédi az izraeli közvéleményt attól, hogy lássa az izraeli erők Gázának és a megszállt Ciszjordániának okozott szenvedést.
Egy izraeli újságíró, a Haaretz médiatudósítója, Ido David Cohen ebben a hónapban azt írta, hogy „Izrael főbb hírügynökségeinek riporterei és szerkesztői többször is elismerték, különösen magánbeszélgetésekben, hogy munkaadóik nem engedték meg nekik, hogy bemutassák a gázai humanitárius válságot és az ottani lakosság szenvedését”.
„Az izraeli média… nem az oktatást látja feladatának, hanem azt, hogy olyan közvéleményt formáljon, amely kész támogatni a háborút és az agressziót” – mondta Orly Noy újságíró az Al Jazeerának Nyugat-Jeruzsálemből. „Őszintén úgy látja, hogy különleges szerepe van ebben.”
„Láttam [interjúkat] olyan emberekkel, akik olyan területek közelében éltek, ahol iráni rakéták csapódtak be” – tette hozzá Noy. „Sok teret kaptak a beszélgetésre és a hatások magyarázatára, de amint elkezdték kritizálni a háborút, elég durván leállították őket.”
Tavaly szeptemberben három izraeli civil szervezet panaszt nyújtott be a Channel 14, Izrael egyik legnézettebb televíziós csatornája ellen. A panaszban a műsorvezetők 265 idézetét idézték, amelyek szerintük háborús bűncselekményekre és emberiség elleni bűncselekményekre, köztük népirtásra buzdítottak. Gázával kapcsolatban többek között a „teljes megsemmisítésre van szükség” és a „nincsenek ártatlanok” kifejezések szerepeltek.
Néhány hónappal korábban, áprilisban az izraeli média ismét bírálta a csatornát, ezúttal egy „a terroristák, akiket likvidáltunk” feliratú élő közvetítés miatt, amely nem tett különbséget a megölt civilek és a harcosok között – mutatott rá a 7th Eye médiafigyelő magazin.
Elemzők és megfigyelők leírták, hogyan használták fel fegyverként az izraeli média és politikusok a zsidó nép múltbeli szenvedéseinek borzalmait, és formálták azokat áldozati narratívává, amelyet a körülmények által megengedhető geopolitikai ellenféllel szemben lehet alkalmazni – köztük Iránnal, aki nagy szerepet játszik közöttük.
„Nem csak erről a háborúról van szó” – mondta Noy, a héber nyelvű Local Call weboldal szerkesztője. „Az izraeli média minden háború igazolásával foglalkozik, azzal, hogy az embereknek azt mondja, ez a háború elengedhetetlen a létezésükhöz. Ez egy ökoszisztéma. Bármi is legyen a hatóság, annak teljesen igaza van. Nincs helye a kételynek, nincs helye a belső kritikának. Ahhoz, hogy ezt lássuk, kívülről kell nézni.”
„A világ megengedte Izraelnek, hogy valamiféle őrült zsarnokként viselkedjen, és azt tegyen, amit akar, amikor csak akar” – tette hozzá Noy. „Büntetlenül küldhetik csapataikat Szíriába és Libanonba, nem is beszélve Gázáról. Izraellel minden rendben van. Izrael golyóálló. És miért ne gondolnák ezt? A világ megengedi, aztán az emberek megdöbbennek, amikor Irán visszavág.”
Az izraeli média nagyrészt eszközként szolgál arra, hogy beleegyezést gyártsanak Izrael palesztinok elleni és a szomszédos országokban végrehajtott cselekedeteihez, miközben megvédik az izraeli közvéleményt az áldozatok szenvedésétől.
Vannak kivételek. Az olyan izraeli kiadványok, mint Noy Local Callja és a +972 Magazine, gyakran közölnek Izrael gázai háborúját erősen kritizáló tudósításokat, és mélyreható vizsgálatokat végeztek Izrael cselekedeteivel kapcsolatban, olyan botrányokat tárva fel, amelyekről a nemzetközi média csak hónapokkal később számol be. A Local Call és a +972 Magazine közös tudósítása feltárta, hogy az izraeli hadsereg egy mesterséges intelligencia rendszert használt bombázási célpontok listájának generálására a várható civil áldozatok alapján. Egy másik jelentés szerint az izraeli hadsereg hamisan nyilvánított teljes gázai negyedeket evakuáltnak, ami aztán a még lakott területeken lévő civil otthonok bombázásához vezetett.
Híresebb példa a liberális Haaretz napilap, amely rendszeresen kritizálja Izrael gázai fellépését. A Haaretz kormányzati bojkotttal szembesült a háborúról szóló tudósításai miatt.
Egy gyengénlátó média
„Ez nem új keletű” – mondta Dina Matar, a londoni SOAS Egyetem politikai kommunikáció és arab média professzora. „Az izraeli média régóta erőlteti azt az elképzelést, hogy ők [Izrael] az áldozatok, miközben olyan cselekedetekre szólít fel, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy nagyobb áldozati szerepet mutassanak be [például Irán megtámadása]. Gyakran érzelmes nyelvet használnak egy izraeli kórház elleni csapás leírására, amelyet soha nem használnának egy gázai kórház elleni izraeli csapás leírására.”
Vegyük például az izraeli média tudósításait Észak-Gáza utolsó fennmaradt működő egészségügyi intézményének, a Kamal Adwan Kórháznak az ostromáról decemberben.
Míg az ENSZ különleges jelentéstevőinek a kórház elleni támadásokról szóló leírásai a csapások miatti „borzalomról” szóltak, az izraeli sajtóban, például az Ynetben vagy a The Times of Israelben megjelentek szinte kizárólag az izraeli hadseregnek az elfogott „terroristák” számára vonatkozó állításaira összpontosítottak.
A kórházból elfogottak között orvosi személyzet is volt, köztük a Kamal Adwan igazgatója, Dr. Hussam Abu Safia, akit azóta egy izraeli katonai börtönben kínoztak – mondta korábban ügyvédje az Al Jazeerának.
Ezzel szemben a beersevai Soroka Kórház elleni támadásról szóló izraeli tudósítások szinte kivétel nélkül „közvetlen csapásként” ábrázolták a támadást, és a kitelepített betegek és az egészségügyi dolgozók tapasztalatait helyezték előtérbe.
Matar szerint ebben a környezetben Netanjahu Izrael „leigázott nép” otthonaként való ábrázolása megerősítette azt a nézetet, hogy az izraelieket régóta arra ösztönzik, hogy tartsák magukat, még a palesztin területek évtizedek óta tartó megszállása közepette is.
„Senki sem kérdőjelezi meg, amit Netanjahu mond, mert beszédének következményei értelmet nyernek ennek a nagyobb történelmi narratívának a részeként; egy olyan narratívának, amely nem tesz lehetővé semmilyen más [narratívát], mint például a Nakba vagy a Gázában zajló szenvedés” – mondta az akadémikus.
Forrás: Al Jazeera
