Szerző: [M.J-freepalestine.hu]
A háború az igazság első áldozata – ez a mondás különösen igaz a magyar politikai és médiatérre, amikor az izraeli–palesztin konfliktusról van szó. A 2023. október 7-én történt Hamász-támadás óta a kormányzati kommunikáció és a hozzá lojális médiumok (közszolgálati televíziók, hírportálok, „közvélemény-formáló” influenszerek) gyakorlatilag egyoldalú narratívát sulykolnak: Izrael a megkérdőjelezhetetlen áldozat, a palesztin nép pedig – gyakran burkoltan, máskor nyíltan – a terrorizmus kollektív arca.
Ez a narratíva azonban nemcsak leegyszerűsítő és félrevezető, de veszélyesen embertelen is. A valóság ugyanis – mint mindig – sokkal árnyaltabb.
A valóság eltakarása: a torzító hallgatás technikája
A magyar közmédia ritkán számol be a Gázai övezetben zajló humanitárius katasztrófáról. Az ENSZ és független nemzetközi szervezetek által dokumentált civil áldozatok, kórházakat ért bombázások, éhínségek és vízhiány szinte alig jelennek meg a híradásokban. Amikor mégis, gyakran megkérdőjelező, „állítólagos” formában.
Ez nem tájékoztatás – ez propaganda.
A palesztin gyermekek holttestei nem illenek bele a békepárti kormány narratívájába. Nem férnek bele abba a világképbe, amely minden zsidóellenes kijelentést antiszemitizmusnak, de minden palesztin hangot terrorapológiának minősít. Ez a kettős mérce nem csupán politikai manipuláció – hanem az áldozatok dehumanizálása.
Tudatos összemosás: a Hamász és a palesztin nép
A Fidesz-kormány és szövetséges sajtója előszeretettel azonosítja a palesztin lakosságot a Hamásszal. Miközben Izrael államának önvédelmi jogát abszolútnak tekintik, a palesztin népnek még az együttérzés lehetőségét is megtagadják. Minden palesztin zászló potenciális fenyegetés, minden palesztin szólam gyanús, minden kulturális program „rejtett propaganda”.
Ez nemcsak intellektuális tisztességtelenség, hanem erkölcsi vakság is.
Az izraeli–palesztin konfliktus nem egy fekete-fehér mese, ahol az egyik oldalon a „jók”, a másikon pedig a „rosszak” állnak. Milliók élnek palesztin földeken, akiket nem képvisel a Hamász, és akik csak élni szeretnének – vízhez, gyógyszerhez, iskolához és biztonsághoz jutni.
A „békepártiság” mint PR-fogás
Miközben a kormány minden más háború kapcsán a „békepártiság” hangját szólaltatja meg, a gázai offenzíva esetén hallgat, vagy egyenesen legitimálja az erőszakot. A béke nem válogat. Ha valóban a gyermekek védelme, a stabilitás, és az emberi élet a legfőbb érték, akkor a palesztin gyermekek sírása is számít. A budapesti kormány azonban – a baráti szövetségek jegyében – csak az egyik oldalt látja meg.
Ez nem békepártiság. Ez szelektív empátia, amely végső soron a háború fenntartásához járul hozzá.
Egy másik Magyarország lehetséges
Sokan hallgatnak – félelemből, közönyből vagy hitből. De egyre többen vannak azok, akik felemelik a hangjukat a torzítás és a kollektív megbélyegzés ellen. Akik felismerik, hogy az igazság nem pártvonalakon múlik, és hogy egy nép szenvedésének elhallgatása semmilyen nemzetstratégiai érdeket nem igazol.
Ha valóban a béke pártján állunk, ha valóban elítéljük a gyűlöletet és a terrorizmust, akkor a palesztin áldozatok fájdalma sem lehet láthatatlan. És akkor a magyar társadalomnak – a médián, az oktatáson, a közbeszéden keresztül – kötelessége a teljes igazságot keresni, nem csak azt, amit a politikai hatalom pillanatnyilag kényelmesnek talál.
Mert a hazugság – akár szóval, akár hallgatással történik – a béke legnagyobb ellensége.
Ez narratívaháború, amelyben a palesztin nép nem egyszerűen elhallgattatott, hanem kollektív megbélyegzés áldozata lett.
1. Példa: A palesztin kultúra kriminalizálása – a Városligeti Gyereknap esete
A 33. Városligeti Gyereknapon a Palesztin Állam budapesti nagykövetsége egy „Palesztina Sátorral” vett részt, ahol gyerekek ismerkedhettek a palesztin népviselettel, játékokkal és mesékkel.
A reakció? A kormányhoz közeli médiumok, köztük a Mandiner, a PestiSrácok és az Index, valóságos hisztériahullámot indítottak. A „Palesztina Sátor” ellen nyílt nyilatkozatot adott ki a Tett és Védelem Alapítvány, amely a sátor puszta jelenlétét „antiszemita propagandának” és „a Hamász mentegetésének” állította be – annak ellenére, hogy semmilyen politikai tartalom nem hangzott el a helyszínen, csupán gyerekbarát, kulturális program zajlott.
Ez a példa világosan mutatja: már a palesztin zászló jelenléte is „biztonsági kockázat”, amennyiben az nem illeszkedik az állami narratívába. A kormányzati médianyomás hatására szülők mondtak le a programról, pedagógusok kaptak telefonos figyelmeztetést – holott a sátor célja az volt, hogy megmutassa: a palesztin nép nem a Hamász, hanem emberek, családok, gyerekek közössége.
2. Példa: A közszolgálati híradók hallgatása Gáza civil áldozatairól
A Magyar Televízió Híradója az izraeli támadásokat követő gázai humanitárius katasztrófáról szinte semmilyen részletes beszámolót nem közölt. Miközben az izraeli oldalon történt civil áldozatokról részletes riportokat sugároztak, a gázai kórházak, menekülttáborok, iskolák bombázásáról legfeljebb áttételesen, izraeli források idézésével számoltak be.
A közmédia gyakorlatilag elhallgatta az ENSZ, az UNICEF és a WHO jelentéseit, amelyek szerint 2023 októbere és 2024 tavasza között több mint 14 ezer gyermek halt meg Gázában, sokuk úgy, hogy nem volt hozzáférésük gyógyszerhez, vízhez vagy áramhoz.
Ez nem pusztán elhallgatás – ez dehumanizáció. Az, hogy az egyik oldalon gyászolható halottak vannak, a másikon statisztikai számok, már önmagában is a hazugság egyik formája.
3. Példa: Az izraeli zászló kormányzati kampányeszközként
A Karmelita kolostor, a Parlament, sőt több vidéki városháza is izraeli zászlóval borult be az októberi támadás után – miközben soha nem mutattak ilyen szolidaritást más háborús övezetek civiljeivel. A szolidaritás természetesen jogos – a probléma a szelektivitásban rejlik.
A palesztin civilek szenvedésére nem jutott ilyen kormányzati gesztus. Egyetlen zászló, egyetlen fényfestés, egyetlen nyilvános beszéd sem emlékezett meg arról a több tízezer áldozatról, akik nem harcosként, hanem civilként haltak meg.
4. Példa: A civil szolidaritás kriminalizálása
2024 januárjában egy budapesti diákcsoport a Belvárosban mécseseket gyújtott a palesztin gyermekáldozatok emlékére. Másnap a rendőrség igazoltatta a résztvevőket, majd „engedély nélküli gyülekezés” címén bírságot helyezett kilátásba.
A civil részvétel, az együttérzés, a gyász kifejezése – ha nem illeszkedik a kormányzati narratívába – gyanús, sőt, üldözendő.
Zárszó: Egyoldalúság és erkölcsi csőd
A fenti példák nem egyszeri hibák. Ezek tudatosan épített propagandaelemek, amelyek célja, hogy fenntartsák a „jó Izrael – gonosz Palesztina” bináris világképét. Ez a kommunikációs stratégia nemcsak az igazságot torzítja el, hanem az együttérzést is kiszorítja a közéletből.
Ha Magyarország valóban a béke pártján áll, akkor az ártatlan palesztin életek sem lehetnek láthatatlanok. Az igazi békepártiság nem egyoldalú PR-fogás – hanem következetes emberi hozzáállás. Akkor is, amikor kényelmetlen.
