Egy hideg decemberi napon a karácsonyi ünnepek alatt Dalia Sarig 80 éves édesapja megérkezett bécsi otthonába, miután a lány visszatért egy síelésből.
Azért jött, hogy felvegye a mostohanővérét, aki nyaralni csatlakozott Sarig családjához.
Meg volt győződve arról, hogy ez lesz az utolsó találkozása az apjával, mivel politikai nézeteltéréseik a tetőfokára értek.
„Elbúcsúztam tőle. Megöleltem” – mondta az Al Jazeerának. „Amikor elbúcsúztam, úgy búcsúztam el, hogy tudtam, talán többé nem látom.”
Évek óta feszültségek gyűltek a zsidó családjával. Az 56 éves Sarig, a palesztinok mellett álló aktivista, a legtöbb rokonával ellentétben áll.
Szülei a cionizmushoz, a zsidó állam létrehozását szorgalmazó nacionalista politikai ideológiához ragaszkodnak, amelyet a palesztinok és támogatóik a szenvedéseik alapjául szolgáló rendszernek tekintenek.
Sarig a decemberi, apjával folytatott találkozóján tudta, hogy januárban palesztinpárti tüntetést tervez a parlament előtt, amelyet egy helyi televízióállomás fog filmre venni. Az aktivista csoport, amelynek tagja volt, javasolta egy rádióinterjúra. Megdöbbenve Izrael gázai palesztinok elleni népirtásán, és eltökélten kiállt a hangja mellett, belevágott.
„Az interjút sugározták, és azonnal eljutott a családomhoz.”
Később hallotta, hogy az apja, aki szintén az osztrák fővárosban élt, azt mondta a barátainak, hogy „számára én meghaltam”.
„De soha nem beszélt erről velem, soha nem keresett meg, hogy ilyesmit mondjon. Egyszerűen megszakította a kapcsolatot.”
77 éves, Németországban élő édesanyja egy héttel később üzent neki.
„Még mindig itt van a telefonomban, és azt mondom, tudod, hogy »Nem fogadom el a politikai aktivizmusodat. Áruló vagy, beszennyezed a világot… és ha megváltoztatod a politikai nézeteidet, visszatérhetünk a normális kerékvágásba. Maradj egészséges.«”
Azóta nem beszélt a szüleivel.
A családi megosztottság nem ritka a zsidó családok között az Egyesült Államoktól Izraelig, de 2023. október 7. óta egyre mélyebbé vált.
Azon a napon a Gázai övezetet irányító Hamász terrorszervezet behatolt Dél-Izraelbe, amelynek során 1139 ember halt meg, és több mint 200-at ejtettek fogságba. Azóta az izraeli bombázások több mint 61 700 ember halálát okozták az enklávéban.
„Azt hiszem, a liberális cionisták körében az egyik legérdekesebb jelenség az, hogy míg a többség október 7-e miatt jobbra tolódott, egy kisebbség még jobban kiábrándult Izraelből és a cionizmusból” – mondta Ilan Pappe író és akadémikus, a cionizmus kiemelkedő kritikusa az Al Jazeerának.
„Elvesztettem a zsidó közösségemet”
Sarig ősei 1938-ban, a náci Németország általi annektálás évében menekültek el Ausztriából Szerbia kedvéért. Később a brit mandátum alatt Palesztinában telepedtek le, a mai Izrael területén. Az 1950-es évekre azonban rokonai többsége visszatért Ausztriába, ahol született.
Gyerekként zsidó ünnepeket ünnepelt, miközben az idősebbektől tanult a cionizmusról.
Azt is mondták neki, hogy a palesztinok „az ellenségek, meg akarják ölni az összes zsidót… hogy az ott [Izraelben] élő zsidók békét akartak, de az arabok nem”.
18 évesen Izraelbe költözött, ahol szülei biztatására csatlakozott egy baloldali cionista ifjúsági mozgalomhoz.
Több mint 13 évet töltött Izraelben: kibucban élt, irodai munkát végzett az izraeli hadseregben, majd férjhez ment. De akkor kezdett megváltozni a világnézete, amikor politikatudományt és közel-keleti történelmet tanult a Haifai Egyetemen.
Itt ismerkedett meg egy palesztin professzorral, aki később a palesztin jogok aktivistája lett.
„Egyik este a gyepen kezdődött a palesztin tanárommal, amikor elmesélte nekem a családja történetét, akiket egy kis faluból kitelepítettek.
„Megértettem, hogy amit mondtak nekem, a cionista narratíva téves” – mondta. „Elkezdtem azon gondolkodni, hogy mit érezhet, mit érez most, vagy mit érezhetek én palesztinként egy olyan zsidó államban élve, ahová az őseimet kiűzték.”
Visszatérve Ausztriába, a családja összejöveteleken vitatkozott vele, megállapodtak abban, hogy soha többé nem beszélnek Palesztina és Izrael politikájáról, megszegték ígéreteiket, és újra összecsaptak.
2015-ben lemondott izraeli állampolgárságáról a cionizmus elleni gesztusként.
„Ez megkönnyíti az aktivizmusomat” – mondta Sarig, miután családja egy része kitagadott. „Elvesztettem a zsidó közösségemet, mert legjobb esetben is furcsának és különcnek, legrosszabb esetben pedig árulónak tartottak.”
De a családtól való elszakadás megviselheti a mentális egészséget, mondják a szakértők.
„A kilátásaim nem változtak jelentősen október 7. óta”
Faissal Sharif, az Oxfordi Egyetem idegtudósa és doktorandusz hallgatója szerint agyi képalkotó vizsgálatok kimutatták, hogy „a társas elszigeteltség élménye olyan területeken is aktivitást vált ki, amelyek egyébként fizikai fájdalomra válaszul felvillannának”.
„Más szóval, a társadalmi fájdalom nem metaforikus – biológiailag valós” – mondta az Al Jazeerának.
Azt mondta, a családok gyakran „mikrokultúrákat” alkotnak, amelyeknek megvannak a saját szabályaik és álláspontjaik a politikai kérdésekben.
„Mélyen megsebző lehet az az árulás, amit akkor érzünk, amikor a szeretetet és az elfogadást a hallgatáshoz vagy a népirtásban való bűnrészességhez kötik. Gáza kontextusában ez egy további traumával járul hozzá: nemcsak tömeges szenvedésnek lehetünk tanúi, hanem személyes árat is fizetünk azért, mert nem vagyunk hajlandóak elfordítani a tekintetünket” – mondta. „Ez tartós stresszhez és szorongáshoz vezet, amely klinikai méreteket ölthet.”
A kapcsolatok megőrzése érdekében azt mondta, hogy a családoknak „kíváncsisággal, nem konfrontációval” kell vezetniük a helyzetet.
„Különösen akkor, ha a téma olyan fájdalmas, mint a háború vagy a népirtás, a tények önmagukban nem fogják megindítani az embereket – a mögöttes érzelmek, például a félelem, a bűntudat vagy a gyász megnevezése gyakran több teret nyit a valódi párbeszédnek.”
Az ilyen beszélgetések lefolytatása nem könnyű.
Jonathan Ofir, egy izraeli kibucban született és az 1990-es évek végén Dániába emigrált zenész azt mondta, hogy 2009-ben jött rá, hogy „valójában egy olyan propagandába nevelték, amelyből egy teljes palesztin nézőpont kimaradt”. Elolvasta Pappe könyvét, a Palesztina etnikai tisztogatását, és ezt az élményt „fordulópontként” írta le számára.
Körülbelül ugyanebben az időben más zsidó és palesztin írókat is olvasott, akik „megkérdőjelezték a cionista narratívát”.
„[De] ezt nem osztottam meg nyilvánosan, és a családommal sem.”
2014-ben, Izrael gázai háborúja alatt – amely hét éven belül a harmadik volt – azt mondta, elég magabiztosnak érzi magát ahhoz, hogy „nyíltan és nyíltan” kifejezze kritikus nézeteit.
Az 50 napig tartó konfliktus során több mint 2000 palesztin – köztük 551 gyermek – vesztette életét.
A Facebookon közzétett egy képet, amelyen izraeliek egy Szderot közelében lévő dombtetőn gyűltek össze, és figyelik, ahogy lángol Gáza. A fénykép a The New York Timesban is megjelent.
Egy viszonylag hamar írt neki egy e-mailt, amelyben azt javasolta Ofirnak, hogy „hagyja abba az internetes posztolást”.
„Hegyes vitává fajult, de nagyon-nagyon gyorsan véget ért.”
Évekkel később megtudta, hogy izraeli családja úgy döntött, hogy nem beszélnek körülötte politikáról, „hogy ne legitimálja politikai nézeteit” – mondta.
Az október 7-i támadás után meglátogatta a tágabb családját, akik a támadás helyszínének közelében laktak. De a betörés nem változtatott a helyzetén.
„A világnézetem nem változott jelentősen. De valami megváltozott az izraeli társadalomban. És ebben az értelemben azt is mondhatnánk, hogy politikailag távolságtartóbbak vagyunk.”
„Ez az egyetlen probléma ma”
A Hollandiában élő, 44 éves Daniel Friedmant Dél-Afrikában nevelte fel édesapja, Steven, aki akadémikus és a cionizmus hangos kritikusa volt, édesanyja pedig egy apartheid-ellenes aktivisták körének tagja.
Bár apja továbbra is anticionista, Friedman azt mondta, hogy édesanyjával 2023 vége óta egyre inkább összetűzésbe kerülnek Izrael gázai népirtása miatt.
„Ez ma az egyetlen probléma”, ami egyes zsidó közösségeken belüli beszélgetéseket és kötelékeket érinti – mondta.
Korábbi érveik egyike azokra a megcáfolt állításokra vonatkozott, miszerint palesztin harcosok megerőszakolták a nőket az október 7-i behatolás során. Több kellemetlen vita után, melyeket gyakran úgy vívtak, hogy különféle újságok linkjeit ping-pongolva támasztották alá érveiket a WhatsAppon, megegyeztek abban, hogy nem beszélnek többé politikáról.
„Szeretem őt, de azzal küzdöttem, hogy sok bizalmat elvesztettem iránta” – mondta Friedman.
Egy korábbi, Gázában vívott izraeli háború során édesanyja aláírt egy tűzszünetet követelő petíciót, amelyet azonban néhány családtag elutasított. „Szerintem ennek elég nagy hatása volt” – mondta. „Valahogy jobbra ment.”
Azt mondta, megérti, hogy egyesek számára az állásfoglalás egy szűk közösség támogatásának elvesztését jelenti. Azt mondta azonban, hogy október 7. után „szándékosan kiiktatott sok embert az életéből”.
Bécsben Sarig egy zsidó anticionistáknak szóló júniusi konferenciát szervez, amelyen olyan előadók szerepelnek, mint Stephen Kapos, az Egyesült Királyságban élő holokauszt-túlélő, Katie Halper amerikai podcast-készítő és kommentátor, valamint Ronnie Barkan, egy zsidó izraeli aktivista. A Cardboard is várhatóan részt vesz.
Miközben a gázai mészárlások folytatódnak, a figyelme – mondta – a palesztinokra összpontosul, akik megpróbálják túlélni az izraeli tüzet.
„Nem én vagyok az áldozat” – mondta Sarig.
Forrás: Al-Dzsazíra
