Shati menekülttábor, Gáza – Egy fullasztó sátorban Shatiban, Gáza egyik túlzsúfolt menekülttáborában a 30 éves Raneem Abu Al-Eish gondoskodik nővéreiről, az 51 éves Aseelről és a 33 éves Afafról.
Közel ülnek Raneemhez, időnként nevetnek, máskor pedig izgatottá válnak, amikor a kint játszó gyerekek sírása túl hangossá válik.
Aseel és Afaf lisztérzékenységben és értelmi fogyatékosságban szenvednek, ami károsítja beszédüket, megértésüket és viselkedésüket – ezek az állapotok a háború és a menekülttábor nyomása alatt csak súlyosbodtak.
Nehezen tudják kifejezni magukat, gyakran túlterheli őket a környezetük, magyarázza Raneem. Bár nem ismeri állapotuk orvosi szakkifejezését, a tünetek időnként a Tourette-szindrómát tükrözik.
„Az emberek nevetnek, ettől teljesen kiábrándulnak”
A szűkös sátorban hét családtag kap szállást: Raneem, két nővére, idős szüleik és egy másik nővér a férjével.
Raneem édesanyja törékeny, édesapja pedig még mindig lábadozik a gázai övezet elleni, Izrael könyörtelen háborújában elszenvedett sérüléséből, így Raneemnek egyedül kell gondoskodnia róluk.
A család a Jabalia tábor 2-es blokkjában élt, amíg Izrael nyolc hónappal ezelőtt le nem rombolta otthonukat. Azóta rokonok otthonából ideiglenes szállásokra, majd egy túlzsúfolt ENSZ-iskolába költöztek.
Most ebben a sátorban vannak, amely délre csapdába ejti a tikkasztó hőséget, éjszakára pedig átengedi a csípős hideget a vékony falain.
A zsúfolt sátorban szinte lehetetlen a magánélet és a méltóság. „Amikor át kell öltözniük, megpróbáljuk rávenni a többieket, hogy lépjenek ki” – mondja Raneem. „De ez nem mindig lehetséges.”
De ez csak egy része Aseel és Afaf megpróbáltatásainak, akiket nap mint nap zaklatnak a körülményeik miatt.
„Az emberek nem értik, min mennek keresztül a nővéreim” – mondja Raneem halkan. „A látszat alapján ítélkeznek, feltételezve, hogy jól vannak. De nem azok. Gondoskodásra, türelemre és méltóságra van szükségük.”
A tábori élet túlterheli Aseelt. „Nehezen birkóz meg a zajjal vagy a hirtelen változásokkal” – magyarázza Raneem. „Amikor ez megtörténik, szorong – kiabál, sír, néha kirohan.”
Afaf eközben önkéntelen mozgásokkal és impulzív viselkedéssel küzd. „Egy kis vita vagy egy hangos beszéd is kirázhatja a hideget” – teszi hozzá Raneem.
„Nem tudja, hogyan uralkodjon magán” – mondja, ami még szomorúbbá teszi, hogy Afaf gyakran gúnyolódik, különösen a gyerekek részéről.
A közös mosdók használata ismételt megaláztatással jár. „Minden mosdólátogatás látványossággá válik. Az emberek nevetnek, kegyetlen megjegyzéseket tesznek, és ez lesújtja őket” – mondja Raneem.
Izrael elvette védelmezőjét
A család legnagyobb csapása hat hónappal ezelőtt érte, amikor Mohammadot, Raneem 22 éves testvérét Izrael fogta el.
Mohammad kézsérülése után a Kamal Adwan Kórházba került műtétre. Amíg ott volt, Izrael október 25-én rajtaütött a kórházon, és lefoglalta Mohammadot. Azóta a család semmit sem tud a hollétéről.
Mohammad volt a testvérek közül az, aki a legügyesebben tudott eligazodni a külvilágban. „Ő szerezte be a gyógyszereiket, intézte a kórházi látogatásokat, intézte a segélyszervezetekkel való ügyintézést” – magyarázza Raneem. „Nélküle teljesen egyedül vagyunk.”
Őrizete óta a testvérek egyre súlyosbodó élelmiszerhiánnyal és orvosi ellátás hiányával szembesülnek. „Ő volt a védelmezőjük” – mondja Raneem elcsukló hangon. „Most senkink sincs.”
Március és május között a fokozódó bombázások ismét 436 000 palesztint kényszerítettek lakóhelyük elhagyására, sokan közülük a háború 2023 októberi kezdete óta másodszor, harmadszor vagy negyedszer. Az olyan családok számára, mint Raneemé – akik már sátrakban vagy menedékhelyeken élnek –, minden új erőszakhullám az újrakezdést jelenti, gyakran élelem és gyógyszer nélkül.
Aseel és Afaf számára még az alapvető táplálkozás is fenyegetésekkel van tele. A lisztérzékenységben szenvedők nem ehetnek glutént, amely károsítja a vékonybelüket.
Az éhező Gázában, ahol a glutént tartalmazó búzalisztből készült kenyéren kívül kevés ennivaló van, kevés esély van arra, hogy Raneem zöldséget vagy húst találjon a nővéreknek, különösen Mohammad fogva tartásával.
Gluténmentes liszt nélkül Aseel és Afaf súlyos alultápláltságnak vannak kitéve, és a segélyszervezetek által eddig Gázába szállított 80 tonna gluténmentes lisztből siralmasan kevés jutott hozzájuk.
Ennek nagy részét lezárt határok, megrongálódott utak és hibás elosztórendszerek akadályozták. „Az a kevés, ami eljut hozzánk, túl drága vagy túl későn érkezik” – mondja Raneem.
Empátiáért könyörögve, újra és újra
A háború előtt Aseel és Afaf rendszeres orvosi ellátásban részesültek a Kamal Adwan Kórházban.
Állapotuk speciális diétát, gyógyszert és rendszeres terápiát igényelt, amelyeket ma már szinte lehetetlen kielégíteni.
Dr. Sara al-Wahidi pszichológiai szakértő szerint a háború jelentősen súlyosbította a fogyatékkal élők marginalizálódási helyzetét Gázában.
„Láttuk, hogy a fogyatékkal élők elszakadnak [családjuktól] a kitelepített területeken – némelyikük hosszú időre eltűnt, sajnos később holtan találták őket” – magyarázza.
Egy 2025-ös jelentés becslése szerint Gáza lakóhelyüket elhagyni kényszerült lakosságának legalább 15 százaléka fogyatékkal él, és ideiglenes menedékhelyeken kell boldogulniuk, legyenek azok táborokban, iskolákban vagy kórházakban, ahol nincsenek működő rámpák, átalakított mosdók és alapvető akadálymentesítési lehetőségek.
Raneem a társadalmi megbélyegzéssel is küzd, és erőfeszítései ellenére – a szomszédokkal való beszélgetések, a közösségi vének támogatásának kérése – a tudatlanság továbbra is fennáll.
„Az emberek provokálják, kigúnyolják őket. Csak megértést kérünk” – mondja.
Néhány vén időnként meghívja a nővéreket a sátrukba egy látogatásra, rövid pihenőre a mindennapi valóságban, ahol nincs folyamatos orvosi vagy szociális támogatásuk.
„Újra és újra kitelepítettek minket, Dzsabaliától nyugatra, majd Gáza városáig” – meséli Raneem. „Minden új helyen újra kell kezdenünk, elmagyaráznunk az állapotukat, türelemért könyörögnünk.”
„Ezek nem csak háborús áldozatok” – könyörög.
„Ők sebezhető emberek, akiket a világ elfelejtett.”
Source: Al Jazeera
