Az Egyesült Királyság kormányának a közelmúltban tett nyilatkozatai Izrael gázai szörnyű bűncselekményeiről üdvözlendő felismerésként szolgálnak arra vonatkozóan, hogy Izrael, megbízható szövetségesük, szörnyű brutalitást követ el a gázai néppel szemben.
David Lammy külügyminiszter tegnap (május 20-án) az alsóházban kijelentette, hogy Izrael gázai blokádja „erkölcsileg helytelen” és „a brit nép értékeinek megsértése”, ezzel egyidejűleg felfüggesztette a szabadkereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokat Izraellel, és tiltakozásul néhány kiválasztott, viszonylag kisebb szankciót vezetett be. Egy nappal korábban Keir Starmer miniszterelnök, Emmanuel Macron elnök és Mark Carney miniszterelnök közösen figyelmeztettek „konkrét intézkedésekre”, ha Izrael nem állítja le megújult katonai offenzíváját, és nem engedélyezi a segélyek Gázába áramlását.
Ezek a kijelentések a nyugati szövetségesek Izraellel szembeni legkifejezettebb kritikáját jelentik az utóbbi időben, mégis csak több mint másfél évnyi könyörtelen civil áldozat után hangzottak el – több mint 50 000 gázai halt meg 2023 óta, köztük több tízezer nő és gyermek. Hány ártatlan életet, beleértve a gyermekekét is, lehetett volna megmenteni, ha több mint egy évvel ezelőtt nyugati szövetségesek ilyen kritikát fogalmaztak volna meg az Izrael által elkövetett atrocitásokról?
A kérdés most az, hogy vajon ezt a megkésett erkölcsi tisztázást alátámasztják-e a változáshoz szükséges érdemi intézkedések, ahol az érdemi a kulcsszó.
Miért döntöttek úgy Izrael hűséges szövetségesei, akik oly sokáig hajlandóak voltak elnézni Izrael égbekiáltó magatartását, hirtelen, hogy megszólalnak? Gyanítom, hogy a változásnak kevésbé köze van az emberi szenvedés iránti újonnan felfedezett érzékenységhez, mint inkább a geopolitikához és ahhoz a felismeréshez, amelyet az elszámoltathatóság hozhat.
Az elmúlt hetekben arról számoltak be, hogy Trump elnök belefáradt Netanjahuba, az izraeli vezető stratégiáját pedig saját üzletkötő örökségének teherként tekintve. Valójában Trump figyelemre méltóan kihagyta Izraelt a legutóbbi öböl menti körútjáról Netanjahu kormányának intenzív lobbitevékenysége ellenére, ami a Washington és Tel-Aviv közötti egyre szélesedő szakadékot jelzi. Ez a szakadás diplomáciai fedezéket adott az Egyesült Királyságnak, Kanadának és Franciaországnak ahhoz, hogy hangot adjanak mélyen gyökerező aggodalmuknak Izrael magatartásával kapcsolatban, anélkül, hogy félniük kellett volna az Egyesült Államok nyílt ellenállásától, vagy ami még rosszabb, a Fehér Ház megrovásától.
Ehhez járulnak még a tapasztalt diplomaták, elismert szakértők és humanitárius munkatársak rendkívül erőteljes beavatkozásai. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának május 13-i tájékoztatóján Tom Fletcher, az ENSZ vészhelyzeti segélykoordinátora arra figyelmeztette a testületet, hogy „állítsák meg a 21. századi atrocitást”, amely Gázában kibontakozik, hangsúlyozva, hogy több mint 10 hete nem érkezett segély az övezetbe, és hogy 2,1 millió embert fenyeget a küszöbön álló éhínség. Jogosan vonta kihívás elé Izrael támogatóit és a nemzetközi közösséget egy egyszerű kérdéssel: „Határozottan cselekednek-e a népirtás megelőzése és a nemzetközi humanitárius jog tiszteletben tartásának biztosítása érdekében? Vagy ehelyett azt mondják: »mindent megtettünk, amit tudtunk«?”
Ezt követően Fletcher megrázó felhívást fogalmazott meg: hacsak 48 órán belül nem jut el a létfontosságú segítség a gázai családokhoz, mintegy 14 000 csecsemő halhat meg. Tizennégyezer csecsemő. Ha ez nem szúrja meg az erkölcsi lelkiismeretedet, akkor biztosan semmi sem. Egy ilyen nyers vallomás egy diplomatától és humanitáriustól, aki évtizedes tapasztalattal rendelkezik a konfliktusövezetekben, egyszerűen aláhúzza azt, amit sokan mások is mondtak nekünk: Gáza a földi pokol, és a terepen uralkodó körülmények több mint embertelenek.
Ahogy a szenvedő civilek képei és élő közvetítései szaporodnak, az Izraelt támogató, felfegyverző és finanszírozó országoknak is szembe kell nézniük saját bűnrészességükkel. Az erkölcsi felháborodás önmagában nem elég. Ha a nyugati kormányok valóban úgy vélik, hogy Izrael cselekedetei „szörnyűek”, „elviselhetetlenek” és „elfogadhatatlanok”, ahogy az Egyesült Királyság kormánya az elmúlt 48 órában mondta, akkor konkrét lépéseket kell tenniük, ahelyett, hogy néhány jelképes szankciót szabnának ki, vagy felfüggesztenék a hónapok óta nem zajló tárgyalásokat.
Íme három konkrét intézkedés, amelyet az Egyesült Királyságnak és a nyugati szövetségeseinek meg kell tenniük, és most meg kell tenniük:
Először is, az Egyesült Királyságnak és szövetségeseinek azonnal fel kell függeszteniük minden fegyver- és kapcsolódó alkatrészexportot Izraelbe. Az Egyesült Királyság jelenlegi intézkedései – a fegyverengedélyek mindössze 10 százalékának felfüggesztése – groteszk módon elégtelenek. Ha a külügyminiszter az Izrael által elkövetett atrocitásokat „a brit értékek megsértésének” nevezheti, hogyan igazolhatja brit fegyverek, lőszerek és alkatrészek, beleértve az F-35-ös vadászgépek alkatrészeit is, amelyek elősegítik az ilyen atrocitásokat?
Másodszor, az Egyesült Királyságnak érdemi szankciókat kell bevezetnie. Néhány izraeli személyiség triviális vagyonbefagyasztásán túl a szankcióknak magas rangú izraeli tisztviselőket is célba kell venniük. Szankciókat kell bevezetni olyanokra, mint Bezalel Szmotrich izraeli miniszter, akinek a Gáza megtisztításáról és elpusztításáról szóló legutóbbi kijelentéseit a külügyminiszter jogosan szélsőségességnek minősítette. Szankciókat kell bevezetni Benjamin Netanjahu miniszterelnök ellen is, akit a Nemzetközi Büntetőbíróság háborús bűncselekmények és emberiség elleni bűncselekmények miatt köröz. Komoly vitát kellene folytatni a kereskedelmi embargókról és a kulturális bojkottokról is, hasonlóak azokhoz, amelyeket egykor az apartheid időszakában élő Dél-Afrikára vezettek be, hogy elszigeteljék azt a kormányt, amelyről a Nemzetközi Bíróság megállapította, hogy megsérti az apartheid és a faji szegregáció tilalmát.
Végül az Egyesült Királyságnak és nyugati szövetségeseinek haladéktalanul el kell ismerniük a palesztin államot, követve az európai szövetségesek, Írország, Norvégia és Spanyolország példáját. Ha az Egyesült Királyság valóban hiszi, hogy a kétállami megoldás a béke útja, akkor nem tehet pusztán úgy, hogy tárgyalásokat szorgalmaz, miközben csak egy államot ismer el. Tudjuk, hogy nincs katonai megoldás a palesztin/izraeli kérdésre. Csak diplomácia és tárgyalások útján lehet megoldani. Nem lehet komoly előrelépést elérni a béke felé vezető úton, ha egy nép jogait teljesen megtagadják.
Az elmúlt napokban Londonból, Párizsból és Ottawából kiadott nyilatkozatok régóta esedékesek – és üdvözlendők –, azonban ezeknek kell előjátékot jelenteniük a jelentős fellépéshez és szankciókhoz a gázai népirtás megállítása érdekében.
Túl késő már a halott gázaiak tízezrei, a számtalan sebesült és az otthonukból elűzöttek számára. Mindazonáltal a nyugati kritikák egyre növekvő hulláma arra utal, hogy kezd tudatosulni, hogy Izrael kritikátlan támogatása a történelem rossz oldalára helyezte ezeket a kormányokat – egy olyan hibáért, amiért még évek múlva felelősségre vonhatók lesznek.
Elszántságuk valódi mércéje a mostani érdemi cselekedeteikben rejlik, nem pedig retorikájuk erejében.
A halál szélén álló 14 000 csecsemő érdekében remélem, hogy a cselekvés mielőbb megtörténik.
A cikkben kifejtett nézetek a szerző sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Al Jazeera szerkesztői álláspontját.
