Izrael és védelmezői hónapok óta ragaszkodnak ahhoz, hogy a Hamász humanitárius segélyeket lop. Ezt az állítást használták fel arra, hogy igazolják a kétmillió gázai ember éhezését – pékségeket bombáztak, élelmiszer-konvojokat blokkoltak és kenyérsorokban várakozó kétségbeesett palesztinokat lőttek. Azt mondták nekünk, hogy ez egy háború a Hamász ellen, és a hétköznapi palesztinok csak a kettő között vannak.
Most már tudjuk az igazságot: Izrael felfegyverzi és védi a gázai bűnbandákat, amelyek humanitárius segélyeket lopnak és civileket terrorizálnak. Az egyik, Jasszer Abu Shabab vezette csoport, amely állítólag szélsőséges hálózatokhoz kapcsolódik, és különféle bűncselekményeket követett el, közvetlenül Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök kormányától kap fegyvereket.
És Netanjahu büszkén beismeri ezt. „Mi a baj ezzel?” – kérdezte, amikor szembesítették. „Ez [izraeli] katonák életét menti meg.”
Mi a baj? Minden.
Ez nem csak egy taktikai döntés – ez a valódi szándék beismerése. Izrael soha nem akarta megvédeni a palesztin civileket. Meg akarja törni őket. Éheztetni őket. Egymás ellen fordítani őket. Aztán őket hibáztatni az ebből eredő káoszért és szenvedésért.
Ez a stratégia nem új. Ez a gyarmatosítás alapjai: anarchiát teremteni, majd ezt bizonyítékként felhasználni arra, hogy a gyarmatosítottak nem tudják magukat kormányozni. Gázában Izrael nemcsak a Hamászt próbálja legyőzni. Megpróbálja elpusztítani minden olyan jövőt, amelyben a palesztinok irányíthatják a saját társadalmukat.
Hónapokig a nyugati média ismételgette azt az ellenőrizetlen állítást, hogy a Hamász ellopja a segélyeket. Nem mutattak be bizonyítékot. Az ENSZ többször is kijelentette, hogy nincs bizonyíték. De ez nem számított. A történet elérte a célját – igazolta a blokádot. Az éheztetést biztonsági taktikának tüntette fel. A kollektív büntetést politikának mutatta be.
Most kiderült az igazság. A segélyútvonalakat terrorizáló bandák voltak azok, amelyeket Izrael támogatott. A mítosz összeomlott. És mégis hol van a felháborodás?
Hol vannak az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kormányainak szigorú kijelentései – ugyanazoktól, amelyek azt állították, hogy törődnek a humanitárius célba juttatással? Ehelyett csendet kapunk. Vagy ami még rosszabb – vállrándítást.
Netanjahu nyílt beismerése nem csupán arrogancia. Magabiztosság. Tudja, hogy a csendes részét kimondhatja hangosan is. Tudja, hogy Izrael megsértheti a nemzetközi jogot, felfegyverezheti a bűnbandákat, bombázhatja az iskolákat, éheztetheti a civileket – és mégis szívesen látják a világ színpadán. Még mindig kaphat fegyvereket. Még mindig „szövetségesként” dicsérhetik.
Így néz ki a teljes büntetlenség.
És ez az ára annak, ha hiszünk Izrael PR-gépezetében – hagyjuk, hogy vonakodó megszállónak, humánus katonának, a körülmények áldozatának tüntesse fel magát. Valójában ez egy olyan rezsim, amely nemcsak eltűri a háborús bűncselekményeket – hanem megtervezi, finanszírozza, majd propagandaként használja fel őket.
Ez nem csupán a palesztin testek, otthonok vagy akár a túlélés elleni háború. Ez a palesztin álom elleni háború – az állam, a méltóságteljes és önrendelkezéssel rendelkező jövő építésének álma.
Izrael évtizedek óta szisztematikusan azon dolgozik, hogy megakadályozza a koherens palesztin vezetés bármilyen formáját. Az 1980-as években csendben ösztönözte a Hamász felemelkedését, mint vallási és társadalmi ellensúlyt a világi Palesztin Felszabadítási Szervezettel (PFSZ) szemben. Az ötlet egyszerű volt: megosztani a palesztin politikát, gyengíteni a nemzeti mozgalmat és széttöredezni az államiságért folytatott minden törekvést.
Az izraeli tisztviselők úgy vélték, hogy az megszállt Ciszjordániában és Gázában működő iszlamista szervezetek támogatása belső konfliktust fog teremteni a palesztinok között – és ez így is történt. Az iszlamista és a világi csoportok közötti feszültségek fokozódtak, és összecsapásokhoz vezettek az egyetemi kampuszon és a politikai színtéren.
Izrael politikáját nem félreértés vezérelte. Stratégiai jellegű volt. Tudta, hogy a PLO riválisainak felhatalmazása megbontja a palesztin egységet. A cél nem a béke volt – hanem a bénulás.
Ugyanez a stratégia ma is folytatódik – nemcsak Gázában, hanem a megszállt Ciszjordániában is. Az izraeli kormány aktívan lebontja a Palesztin Hatóság (PA) működőképességét. Visszatartja az adóbevételeket, amelyek a PA költségvetésének nagy részét teszik ki, az összeomlás szélére sodorva azt.
Védi a palesztin falvakat támadó telepes milíciákat. Naponta katonai rajtaütéseket hajt végre a PA által igazgatott városokban, megalázva erőit és tehetetlennek tüntetve fel őket. Blokkolja a PA nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseit, miközben kigúnyolja legitimitását.
És ez a politika nem áll meg a megszállt terület határainál. Izraelen belül a palesztin állampolgárok hasonló taktikával szembesülnek: szándékos elhanyagolással, elszegényítéssel és mesterséges káosszal. A bűnözés kicsúszik az irányítás alól a közösségeikben, miközben az infrastruktúra és a szolgáltatások alulfinanszírozottak. Gazdasági potenciáljukat elfojtják – nem véletlenül, hanem szándékosan. Ez egy csendes háború magával a palesztin identitással szemben: egy eltörlési stratégia, amelynek célja, hogy a palesztinokat csendes, arctalan kisebbséggé tegye, megfosztva jogaiktól, elismerésüktől és nemzeti identitásuktól.
Azáltal, hogy instabilitást teremt, majd erre az instabilitásra a kudarc bizonyítékaként hivatkozik, Izrael megírja a forgatókönyvet, és minket hibáztat azért, hogy megéljük.
Ez nem csupán katonai politika – ez narratív hadviselés. Arról van szó, hogy biztosítsuk, hogy a palesztin népet örökre ne a szabadságért küzdő nemzetként, hanem megfékezendő fenyegetésként tekintsék.
Izrael a káoszban virágzik, mert a káosz hiteltelenné teszi a palesztin cselekvőképességet. Lehetővé teszi Izrael számára, hogy azt mondja: „Nézzék, nem tudják magukat kormányozni. Csak az erőszakot értik. Szükségük van ránk.”
Ez nem csak brutális. Mélyen kiszámított.
De Gáza és Ciszjordánia nem egy bukott állam. Olyan helyek, amelyektől szisztematikusan megtagadták a lehetőséget, hogy azzá váljanak.
Gáza az otthonom. Itt nőttem fel. Itt kapaszkodik még mindig az életbe a családom. Jobbat érdemelnek – jobbat, mint egy gyarmati rezsimet, amely bombázza, éhezteti őket és finanszírozza azokat az embereket, akik ellopják az élelmüket.
A világnak abba kell hagynia, hogy Gázát és Ciszjordániát a katonai doktrínák, a propaganda és a geopolitikai közöny kísérleti terepeként kezelje. Palesztina népe nem egy kudarcba fulladt kísérlet. Ostromlott nép, amelytől könyörtelenül megtagadják a szuverenitást. És mégis megpróbálják – etetni gyermekeiket, eltemetni halottaikat és embernek maradni az embertelenítés ellenére.
Ha Netanjahu kormánya beismeri, hogy bűnbandákat fegyverzett fel, és még mindig nem kell szembenéznie következményekkel, akkor a probléma nem csak Izrael. Mi – az úgynevezett nemzetközi közösség – jutalmazzuk a kegyetlenséget és büntetjük a túlélést.
Amire – sürgősen – szükség van, azok a konkrét intézkedések a palesztin életek védelmére és a palesztin államisághoz való jog biztosítására, mielőtt azt teljesen eltörlik. A palesztin állam elismerésével való fenyegetések egyszerűen nem fognak működni.
Ha a világ továbbra is elfordítja a tekintetét, nemcsak Palesztina fog elpusztulni – hanem maga a nemzetközi jog, az emberi jogok és minden olyan erkölcsi elv hitelessége is, amely mellett állításunk szerint kiállunk.
