Izrael szószólói gyakran állítják, hogy globális elfogultság van Izraellel szemben, legyen szó akár az ENSZ-ről, akár a különféle emberi jogi szervezetekről, amelyek dokumentálják az izraeli jogsértéseket. Természetesen itt arra utalnak, hogy ez az elfogultság pusztán a gyűlölet és az antiszemitizmus eredménye.
Az az elképzelés, hogy Izraelt kiemelik és igazságtalanul bánnak vele, különösen elterjedt a médiában. Meg kell azonban jegyezni, hogy bár Izrael a világ egyik vezető országa az ENSZ BT határozatainak megsértése és figyelmen kívül hagyása terén, mégis különleges helyet foglal el a nemzetek között, demokratikus, civilizált, első világbeli országnak tekintik, és különleges kiváltságokat, kereskedelmi ajánlatokat és partnerségeket kap, amelyek az emberi jogok sorozatos megsértői számára nem elérhetők. Ha Izraelt bármiért is kiemelik, az a súlyos emberi jogi jogsértések valódi következményeinek büntetlensége miatt van.
Az izraeli médiában felmerülő elfogultsági állításokat fenntartásokkal kell kezelni. Tartsuk szem előtt, hogy az izraeliek hihetetlenül gyorsan ellenségnek bélyegzik azokat, akik bármilyen módon megkérdőjelezik őket. Szeretném emlékeztetni Önöket, hogy „a történelem legIzrael-ellenesebb amerikai elnöke”, Barack Obama mégis jóváhagyott egy hatalmas, 38 milliárd dolláros fegyvercsomagot Izraelnek. A bűne az volt, hogy közben sikerült becsempésznie egy ódát az emberi jogokhoz, és „aggodalmat” színlelt Izrael folyamatos nemzetközi jogsértése miatt, természetesen anélkül, hogy bármit is tett volna ez ügyben.
Enyhén szólva, az izraeliek nem rendelkeznek a velük kapcsolatos kérdések legobjektívebb megítélésével. Vegyük például azt a tényt, hogy a zsidó izraeliek többsége egyáltalán nem is hiszi, hogy Ciszjordánia megszállt terület lenne. E szerint a mércével mérve bárkit, aki a palesztinok megszállásáról, vagy az illegális földfoglalásokról és kolóniák építéséről számol be palesztin területen, Izrael-ellenesnek tekintenek. De vajon ez Izrael-ellenes elfogultság? Vagy egyszerűen csak tények kinyilvánítása?
Gyakori tévhit, különösen az Egyesült Államokban, hogy ahhoz, hogy objektívek legyünk, semlegesnek kell lennünk. Ezek a fogalmak összekapcsolhatók, de nem feltétlenül következnek egymásból. A két nézőpont megléte nem jelenti azt, hogy mindkét nézőpont egyformán legitim vagy valóságalapú, vagy hogy a tényleges igazságnak valahol közöttük kell lennie. Például természetesen két ellentétes oldalt hozhatunk fel, hogy megvitassuk, valóban fennáll-e a klímaváltozás, de mindkettő egyformán érvényesnek és egyenértékűnek tekintése, amikor az egyiket tudományos konszenzus támasztja alá, a másikat pedig nem, nem a valóság igazságos és kiegyensúlyozott ábrázolása. Ez a két oldal hamis egyenlőségtétele pusztán azért, mert két különböző oldalról van szó, és valójában legitimitást ad a reakciós és tudományellenes álláspontoknak.
Hasonlóképpen, az a beszámoló, hogy Izrael a ciszjordániai gyarmatosítási erőfeszítéseit a települések bővítésével fokozza, pontosan tükrözi azt, ami a helyszínen történik. Nem elfogultság azt állítani, hogy Izrael megsérti a nemzetközi jogot, amikor ez ténynek bizonyult, és mindenféle bizonyíték hegyei támasztják alá.
De lépjünk el az izraeli üldöztetéssel kapcsolatos szubjektív felfogás birodalmától, és nézzük meg, van-e bármilyen empirikus bizonyíték az elfogultság bármilyen formájára.
Mit mutatnak az adatok?
Szerencsénkre a 416 Labs már elvégezte ezt a nehéz munkát helyettünk, és természetes nyelvi feldolgozási technikákkal figyelte a nagyobb amerikai újságokat, hogy megállapítsa, mennyire elfogultak a palesztin kérdésben. Ha bármilyen módon követte a palesztin eseményeket, biztos vagyok benne, hogy a következők nem fognak nagy meglepetést okozni Önnek.
A tanulmány megállapította, hogy az izraeli forrásokat közel két és félszer (250%-kal) nagyobb valószínűséggel idézik, mint a palesztinokat, ami azt jelenti, hogy az izraeliek hatalmas előnyben vannak az Egyesült Államok palesztin aktuális eseményeinek megítélésében. Azt is megállapította, hogy az elmúlt 50 évben közel 85%-kal csökkent az „megszállás” szó és a hozzá kapcsolódó unigramok előfordulása az Izrael-központú címsorokban. A palesztin korpuszban 65%-kal csökkent az „megszállás” szó és a hozzá kapcsolódó unigramok előfordulása, ami azt jelenti, hogy az „megszállás” szó említése is egyre ritkább. Úgy tűnik, hogy már annak beismerése is túlzás a kiadványok szerkesztői és írói számára.
Egy másik megállapítás, hogy az izraeli címsorok statisztikailag pozitívabbak voltak, mint a palesztinok, minden kiadványban, kivéve a Washington Postot. A palesztin törekvésekkel kapcsolatos említések, mint például a „palesztin menekültek”, 93%-kal csökkentek az 50 éves időszak alatt.
A tanulmány arra a következtetésre jutott, hogy:
„az eredmények…határozottan alátámasztják a korábbi tudományos szakirodalmat, amely úgy értékeli, hogy az amerikai mainstream média konfliktusról szóló tudósítása Izraelnek kedvez mind a cikkek puszta mennyisége, mind az izraeliek számára nézőpontjuk megerősítésére kínált több lehetőség tekintetében. Az öt nagy amerikai újság címsoraiból számított cikkek összhangja következetesen negatívabb volt a palesztin cikkek esetében. Másrészt a palesztin narratíva erősen alulreprezentált, és számos kulcsfontosságú téma, amely segít a konfliktus teljes jelentőségében azonosítani, továbbra is alulértékelt.”
Ez aligha az egyetlen tanulmány a témában, például Jonas Xavier Caballero a média elfogultságának a híradásokra gyakorolt hatását vizsgálta az Öntött Ólom hadművelet (2008-2009) során, a Gázai övezet elleni 3 hetes izraeli katonai támadás során, amely közel 1400 palesztin és 13 izraeli halálát okozta. Megállapította, hogy bár a palesztinok 106-szor többen haltak meg, mint az izraeliek, a New York Times olyan médiaelfogultságot folytatott, amelynek eredményeként a palesztin haláleseteknek csak 3%-áról számolt be a címsorokban és az első bekezdésekben. A cikkek teljes egészében elemezve a tanulmány megállapította, hogy a New York Times az izraeli halálesetek 431%-át, a palesztin haláleseteknek pedig csak 17%-át közölte, ami 25:1 arányt jelent. A palesztin gyermekek haláleseteinek csak 17%-át tárgyalták a teljes cikkek. Ez azt jelenti, hogy minden izraeli halálesetről többször, több részben is beszámoltak, míg a palesztin haláleseteknek kevesebb mint egyötödéről egyáltalán. Jacek Glowacki egy másik tanulmánya szerint a palesztin haláleseteket általában „balesetként” jelentették, míg az izraeli haláleseteket szinte mindig „terrorizmus áldozataiként”.
Talán az egyik leghírhedtebb példa a New York Time palesztin halálesetekkel és izraeli háborús bűnökkel kapcsolatos elferdítéseire egy gázai kávézó izraeli bombázása volt, amely világbajnokság-megfigyelő rendezvénynek adott otthont. Ahelyett, hogy úgy számoltak volna be róla, mint bármely más eseményről, egyértelműen azonosítva a történteket, úgy döntöttek, hogy ezt a gyáva főcímet használják:
„Rakéták robbantak fel a tengerparti gázai kávézóban, és a világbajnokságra készülő vendégekre bukkantak”
Mintha a rakéta saját maga döntött volna úgy, hogy ártatlan palesztinokat robbant fel, teljesen eltávolítva a képből a szörnyű bűncselekmény elkövetőit. Ezt a stílust gyakran használják az amerikai újságírásban a valóság elfedésére, például amikor a nevetséges „tiszt lövöldözésben részt vett” kifejezéssel leplezik azt a tényt, hogy a rendőrség hidegvérrel meggyilkolt egy újabb személyt. A címet a közfelháborodás után megváltoztatták, de a régi cím látható a tweetben.
Egy másik kirívó példa erre a címsorírási stílusra a gázai tengerparton focizó négy palesztin fiú elleni robbantás. Ahelyett, hogy újságírói kötelességét teljesítette volna, a New York Times úgy döntött, hogy a következő címmel tudósít erről a szörnyű bűncselekményről:
„Fiúk vonzódnak a gázai tengerparthoz és a közel-keleti viszály középpontjába.”
Figyeljük meg a passzív keretezést. Hirtelen a fiúk hibájává válik, hogy a tengerpartra vonzódnak, és egyáltalán nem esik szó arról, hogy mi történt velük, és ki okozta. Az általános „közel-keleti viszály” válik felelőssé, felmentve a ravaszt meghúzó IDF-katonát minden felelősség alól.
Ezek csak néhány példa arra, hogy a média hogyan befolyásolja implicit módon a palesztinokról és az izraeliekről alkotott képünket, és lassan felépít egy olyan narratívát, amely keretbe foglal mindent, ami Palesztinából származik. Ez a narratíva folyamatosan dehumanizálja a palesztinokat, és Izraellel szembeni bármilyen kritikát, függetlenül attól, hogy mennyire valóságos, antiszemitizmusból fakadó vérszomjas rágalomként ábrázol.
Nyugaton egyáltalán nincs Izrael-ellenes médiaelfogultság a médiában, azonban bőséges tudományos és empirikus bizonyíték van arra, hogy erős palesztinellenes elfogultság van. Az izraeli jogsértésekről szóló tényszerű tudósítások nem elfogultságok, hanem a valóság. Talán a valóságnak is van Izrael-ellenes elfogultsága.
