A mindössze 10 éves Noah al-Saqa arról álmodozott, hogy építész lesz, és segít újjáépíteni a lerombolt Gázai övezetet.
A május 6-i születésnapját megelőző héten Noah folyamatosan kérte szüleit, hogy készüljenek fel rá. Az üres piacok és a süteményekhez vagy édességekhez való hozzávalók hiánya miatt az ünneplés elérhetetlennek tűnt.
Március 2. óta semmilyen élelmiszer, áru vagy humanitárius segély nem érkezett Gázába. Ennek ellenére édesanyja, a 38 éves Faten napokig kereste a piaci standokat, amíg sikerült néhány darab fehér lisztet, cukrot, sütőport és egy tojást találnia, hogy egy egyszerű süteményt készítsen neki.
„Meghívta az összes unokatestvérét, nagynénjét, nagybátyját és barátját a környékünkről, hogy együtt ünnepeljenek” – mondta 43 éves édesapja, Daoud al-Saqa. „Bár a háború miatt kevés ünnepelnivalónk volt, az öröme elsöprő boldogsággal töltött el minket.”
Saqa nem tudott neki semmit ajándékba adni, ezért 20 sékelt, körülbelül nyolc dollárt ajánlott Noahnak, és azt mondta neki, hogy bármit megvehet, amit csak akar.
„Az ajándékai egy focilabda és 170 sékel voltak, amit a nagynénjeitől és nagybátyjaitól gyűjtött össze. Ezeket azért akarta félretenni, hogy biciklit vehessen” – mondta az apja könnyeivel küszködve.
„Megöleltem és megcsókoltam. Soha nem gondoltam volna, hogy ez lesz az utolsó alkalom.”
Végzetes délután
Noé nagyon örült. Azon az éjszakán nem tudott aludni az izgalomtól, és nem volt hajlandó levenni a születésnapi ruháját.
Másnap enni kért az anyjától. Amikor azt mondta neki, hogy az egyetlen lehetőség a konzervhús, elvett 20 sékelnyit a születésnapi pénzéből, és azt mondta, hogy elmegy focizni a barátaival, és vesz chipset egy közeli piacon.
Délután 3 óra körül két izraeli légicsapás érte a területet, a zsúfolt al-Thailandi éttermet Gáza város északi Rimal negyedében, valamint a szomszédos piacot célozva meg.
„Ez volt a legszörnyűbb robbanáshang, amit a háború kezdete óta hallottam, majd a segítségért kiáltozó emberek sikolyai” – mondta Szaka.
Szaka és legidősebb fia, a 15 éves Mohammed az al-Wihda utcában lévő standjuknál dolgoztak, mindössze 150 méterre, amikor a támadás történt. A helyszínre rohantak, hogy segítsenek a sebesülteken.
„Több mint hét meghalt gyermeket láttam – diákokat, járókelőket, gyerekeket a szüleikkel –, valamint tucatnyi másikat, fiatalt és időst” – mondta. A támadásban legalább 33 ember halt meg, és tucatnyian megsebesültek. „Aztán beugrott valami. Felhívtam a feleségemet, hogy érdeklődjek Noah felől. Kereste a házban, de nem volt ott.”
‘Elment’
Pánik tört ki. Szaka átkutatta az utcákat, ellenőrizte a sebesülteket és a halottakat. Amikor Noahnak semmi nyoma nem volt, a mindössze 200 méterre lévő al-Shifa kórházba rohant. Felesége és többi fia csatlakozott hozzá.
„A sebesültek és a halottak arcát kutattam, újra és újra a nevét ismételgettem – »Noah!«” – mondta. „Annyi holttest volt.”
„A sebesültek és a halottak arcát kutattam, újra és újra a nevét ismételgettem. Annyi holttest volt.”
– Daoud al-Saqa, Noah apja
Egy idegen odament hozzá, és megkérdezte, le tudná-e írni a fiát. Aztán megkérte Szakát, hogy kövesse egy másik szobába.
Ott, hely és kórházi ágyak hiányában a földön feküdt Noah – apró teste vértócsában feküdt.
„Az anyja felsikoltott és összeesett. Könyörögtem az orvosoknak, hogy mentsék meg, még lélegzett. Odasiettek hozzá, és csatlakoztatták a gépeket, de perceken belül a monitor lemerült” – mondta az apa. „Elment.”
Noé elkényeztetett volt, nagylelkű és álmokkal teli. A család szűkös kenyeréből tépett darabokat, hogy megetesse a vadmadarakat az ablaknál. Energikus volt, és mindenki szerette – rokonok, szomszédok, sőt idegenek is.
„Mindig azt mondta, alig várja, hogy felnőjön” – emlékezett vissza Szaka. „A nagy álma az volt, hogy építész legyen – hogy újjáépítse a házunkat, a környékünket és Gázát.”
„Kivel fogok most játszani?”
Mint minden gázai gyerek, Noah is rettegett a bombáktól. Valahányszor robbanásokat hallott, az apjához rohant, szorosan megölelte, és félelmében felsikoltott.
„Ne félj, itt vagyok veled” – suttogta Szaka, próbálva megnyugtatni.
„A fiam ártatlan volt – elrabolták tőlem. Melyik apa bírná elviselni azt a fájdalmat, ami a mellkasomban ég?”
Daoud al-Saqa, Noah apja
Szaqa és hattagú családja Gáza város központjában, az al-Talateni negyedben élt, de házukat 2023-ban egy izraeli légicsapás pusztította el. Egy rokonuk házába költöztek az al-Rimal utcában, miután az izraeli erők elrendelték a civilek áttelepülését oda, azt állítva, hogy ez egy „biztonságos zóna”.
De még ebben az úgynevezett biztonságos zónában sem állt meg a bombázás, és nem volt hová menniük.
Noah gyakran kérdezte apjától, hogy van-e a világon olyan hely, ahol nincsenek bombázások, elmehetnek-e oda, és mikor ér véget a háború. „Hamarosan vége lesz, szerelmem” – mondta neki Szaka.
„A bátyja, Ádám [aki 12 éves] folyton a kezében tartja a Noénak ajándékba hozott focilabdát, sír és azt kérdezi tőlem: »Kivel fogok most játszani?« Nincsenek válaszaim” – mondta Szaka.
„Miért hallgat a világ, miközben a gyermekeinket megölik? A fiam ártatlan volt – elrabolták tőlem.
Melyik apa bírja elviselni azt a fajta fájdalmat, ami a mellkasomban ég? Mi volt a fiam bűne? Az, hogy palesztin volt és Gázában élt? Ennyire olcsó lett a vérünk?”
