Bevezető kommentár
Manapság egy rendkívül eltorzult képet vázolnak elénk a bibliai próféciák önjelölt magyarázói. Az ilyen „neves próféciaszakértők” előadásain szokássá vált az, hogy egyik kezükben a Bibliával, a másikban a napi hírekkel hadonászva, csaknem minden egyes napi eseményben valamelyik próféciát látják „beteljesedni”. Nem meglepő tehát, hogy alapvető felfogásuk szerint a cionista politikai mozgalom által létrehozott, és Izraelnek elnevezett állam megalakulásával beteljesedtek azok az ősi próféciák, melyek megjövendölték „Izrael helyreállítását”. Ennek következményeként minden figyelmüket erre az államra összpontosítják, ez az állam áll magyarázataik és értelmezéseik központjában. Magától értetődően, minden más idekapcsolódó próféciát is ehhez az értelmezéshez igazítanak. Ennek eredménye egy igen kusza és hamis eszkatológiai értelmezésmód, valamint korunk sajátos és sajnálatos jelensége, az ún. keresztény cionizmus. Mindennek a legnagyobb iróniája az, hogy az igaz Tóra-hű, valóban bibliahívő zsidók igen nagy számban ellenzik a cionizmust! Ezzel a pártállással a cionista keresztények nagyobb hitelt tulajdonítanak az ateista, szekuláris és politikai eszmék által fűtött zsidóknak, mint a Bibliához szigorúan ragaszkodó vallásos zsidóknak. A keresztény cionisták ugyanis fenntartások nélkül, elkötelezetten és odaadóan, minden kritikától tartózkodva, gyakran szolgai módon támogatják, ha kell, szolgálják a cionizmus eszméit. Teszik ezt a vallásra, Istenre és a Bibliára hivatkozva, miközben figyelmen kívül hagyják az igazán vallásos zsidók idevonatkozó álláspontjait. Ez a természetellenes pártállás egy nagyon furcsa, paradox helyzetet állított elő: a vallásos „keresztény hívők” buzgó tömegei a legodaadóbb, és talán legelkötelezettebb támogatóivá váltak egy ateista, azaz teljesen szekuláris világnézetű, a bibliai törvényeket és értékeket elvető és tagadó humanista keletű, szélsőségesen soviniszta politikai ideológiának. Még egyszer hangsúlyozzuk: mindezt a Biblia és I-n nevében! A keresztény cionizmus hívei így a javarészt szekuláris zsidó állam alárendeltjeivé és bálványimádóivá alacsonyítják le magukat, amit pedig az igazán vallásos, valóban I-n és Tóra-centrikus zsidók is megtagadnak. Lássuk tehát ezeknek a vallásos zsidóknak az alig hallható, és szigorúan cenzúrázott véleményét a cionizmusról és annak velejáróiról. Remélhetőleg ez sok keresztény embert segít ráébreszteni arra a szomorú valóságra, hogy nagynevű tanítóiknak halvány fogalmuk sincs arról, hogy a máig különálló Izrael és Juda házai milyen körülmények között lesznek újra egyesítve és helyreállítva I-n uralma alá.
I. Rész
A judaizmus és cionizmus között fennálló szakadék
G. Neuburger
A Tórának az első ember megteremtését felvázoló idézetéhez az egyik legjelentősebb zsidó kommentátor, Rashi azt az értelmezést fűzi, hogy a földet, amelyből I-n Ádámot megformálta, nem egyetlen helyről vette fel, hanem a bolygónk különböző területeiről szedte össze és gyúrta egybe. Így az emberi méltóság nem függ attól, hogy az egyén hol született meg, vagyis nem függ egyetlen adott geográfiai lokációtól sem. Ahogy a személyi méltóságot sem a személy külleme, illetve fizikai kinézete határozza meg. A zsidók hiszik, hogy Ádám az I-n képmására lett megteremtve, és minden ember tőle származik.
A történelem e kezdeti szakaszában nem volt helye a privilégiumokat élvező népnek, akik azt tehetnek másokkal szemben, amit csak akarnak. Az emberi élet szent, s az emberre felruházott jogokat senkinek nincs joga megtagadni még akkor sem, ha a manapság jól bevált „nemzetbiztonsági érdekekre” vagy bármi másra hivatkoznak. Senki nem tudja ezt jobban, mint a zsidók, akik oly sokszor és oly sokáig éltek elnyomás alatt. A cionisták legtöbbje persze nem ért egyet ezzel a nézettel. Ez érthető dolog, hiszen a judaizmus és a cionizmus egyáltalán nem egy és ugyanaz az eszme. Sőt, a valóságban teljesen összeférhetetlenek és kiegyeztethetetlenek egymással: egy hithű zsidó nem lehet cionista; mert ha cionista, akkor már nem hithű zsidó.
A magam részéről több mint hatvan esztendőn át küzdöttem a cionizmus ellen, ahogyan apám is tette énelőttem, s így elmondhatom, hogy nagyon jól ismerem a kialakult helyzetet. Azok számára, akik csupán az elmúlt évtizedben csatlakoztak a mozgalomhoz, talán meglepőek, vagy akár sokkoló hatásúak lesznek mondanivalóim. Mindenesetre ezeket a dolgokat ki kell mondani, nyíltan és céltudatosan, mert ha a cionizmus rákfenéjét nem diagnosztizáljuk, akkor nem is leszünk képesek gyógyulást találni rá. A cionizmus ellenzői hosszú időn át csak merő reményeket táplálgattak és hiú ábrándozással töltötték el a drága idejüket. Ahhoz, hogy felismerjük a cionizmust annak, ami az valójában, először is tisztában kell lennünk egy fontos dologgal: mit vall a judaizmus arról a cionizmusról, amely eljelentékteleníti a judaizmust és a zsidók történelmét. Most a rendelkezésre álló időt nem arra használom fel, hogy a cionizmus tetteit ecseteljem, azt megteszik majd mások a megfelelő módon. Nekem, mint zsidó embernek, fő célom a cionizmus létjogosultságának megvitatása, mert az eszme nyílt lázadás I-n ellen, és nemzetárulás a zsidó nép ellen.
Kezdjük a meghatározásokkal: ki számít zsidónak? A hagyományos [rabbinikus zsidó] értelmezés szerint az, akinek édesanyja zsidó, vagy bárki, aki a Halacha-nak [a zsidó vallásos törvényeknek] megfelelő módon betér a judaizmusba, az zsidó. Ez már önmagában is kizárja a rasszizmus vádját.
A judaizmus nem keresi a betérőket, de a betérni vágyókat befogadja, és teljesen egyenjogú hittársakként kezeli. Hogy ez milyen fokon igaz, az is bizonyítja, hogy a legelismertebb és legtiszteltebb rabbik közül nagyon sokan a judaizmusba betért egyének voltak. A zsidó szülők szokása, hogy gyermekeiket megáldják minden szombat este és ünnepi este eljövetelekor, s ez egy évszázadok óta gyakorolt szokás. Amikor leánygyermeküket áldják meg, a következő szavakkal teszik: „Tegyen téged I-ten olyanná, mint Sára, Rebbeka, Rákhel és Lea.” Nos, az itt említett mátriárkák közül egyetlenegy sem született zsidónak, mindannyian felvették a judaizmust.” *
Ha a gyermek fiú, akkor ezt az áldást mondják: „áldjon meg téged I-n, ahogyan Efraimot és Manassét.” E két fiú anyja egy egyiptomi asszony volt, aki zsidóvá** lett, miután Józsefhez ment feleségül. Mózes, aki talán minden idők legnagyobb zsidó*** embere volt, egy midiánita asszonyt vett feleségül, aki zsidóvá vált. És ugye a Tanach, a zsidó szentírás magában foglalja a Rúth könyvét. Rúth nem volt izraelita születésű, hanem moábita volt, akik pedig a zsidók ellenségei voltak. Rúth könyve pedig azt vázolja, hogy ő miként vette fel a zsidó vallást.**** Rúth könyvét évente felolvassák a Tóra, vagyis a törvény átadását megünneplő napon, és ennek a könyvnek végén láthatjuk, hogy Rúth Dávid király, a zsidók legnagyobb királyának ükanyja volt.
Megjegyzések: * Sára, Rebbeka, Rákhel és Lea nem a judaizmust vették fel, hanem az igaz hit elkötelezettei voltak. A judaizmus a későbbi Ószövetség egy sajátos értelmezésének a vallása. **József felesége, Ashenát sem zsidóvá, hanem izraelitává lett, s szintén az Ószövetség előtti igaz hitet gyakorolta. József önálló izraelita törzs volt, két fia, Efraim és Manasse váltak az északi izraelita nemzetségek vezető törzseivé, akiket az asszír fogság után az elveszett törzsek közé sorolunk. *** Mózes természetesen nem volt zsidó, hiszen Lévi törzséből származott, nem Judáéból. Felesége sem zsidóvá, hanem izraelitává vált. Rúth szintén Izrael részévé lett, de mivel ő a Juda törzséből való Boázhoz ment feleségül, így elmondhatjuk, hogy ő valóban zsidóvá lett. **** Rúth vallási értelemben izraelita, vagyis az ószövetség gyakorlójává lett, ami egyáltalán nem egyezik meg a ma judaizmusnak nevezett vallással. Rúth a házasságán keresztül a zsidó nép részévé vált, aki mivel elfogadta az Ószövetség Istenét, azzal egy ószövetségi izraelitává vált.
Nem mellékesen, a cionisták mellett egyedül csak a nácik tartották a zsidókat egy külön fajnak, s ezzel csupán a maguk értelmetlen és idióta rasszizmusát bizonyították, hiszen semmi módjuk nem volt bebizonyítani azt, hogy Mrs. Muller vagy Mr. Meyer zsidók vagy árják voltak-e. Egyedül úgy voltak képesek megállapítani valakiről azt, hogy zsidó-e vagy sem, hogy utánanéztek a szülők és nagyszülők vallási hovatartozásának. Ennyit a faji nonszenszről.
A faji büszkeség okozta bukását azoknak a zsidóknak, akiket elvakított a szűklátókörű sovinizmusuk. Ez a második kérdés elé állít bennünket: Van-e egységes zsidó nép? Ha igen, akkor mi a küldetésük? Tisztázzunk valamit: a zsidó nemzet nem egy nemzedékkel ezelőtt jött létre bizonyos cionista politikusoknak köszönhetően! A zsidó nemzet akkor született meg, amikor a Sínai hegyénél ezt mondták: „Megtesszük mindazt, amit az Úr mondott”, és magukévá tették a Tórát, amit I-n adott nekik és a jövő nemzedékeiknek. A kijelentés, miszerint „ma lettél az Úrnak, a te I-nednek népévé” ugyanúgy érvényben van ma is, mint amikor évezredekkel ezelőtt elhangzott.
A zsidó tradíciók szerint minden emberre érvényes a hét Noahita törvény.* Aztán ott van a Tízparancsolat, ami a monoteisztikus vallások erkölcsi alapszabályait veti le. Emellett a zsidók számára még 613 olyan kötelező parancsolat lett megadva, amit minden zsidónak meg kell tartani, amint azt a Halakah előírja számára. A mitcvoth, vagyis a parancsolatok megtartása teszi ki a zsidó lét lényegét, s ezeken áll a zsidó nép szövetsége I-nnel.
*Megjegyzés: A Noahita törvények nem biblikus, talmudista értelmezését A Noahita törvények című írás mutatja be.
Miképpen „választott nép” a zsidó? Ha bárhol egy zsidót a Tóra felolvasására hívnak [a gyülekezetben], azt gyakran a következő bevezetéssel kezdi el: „Aki kiválasztott bennünket a népek közül és megadta nekünk a Tóráját.” Ebben van a válasz, erre lettek a zsidók kiválasztva. Vagyis a zsidók nem arra lettek kiválasztva, hogy másokat elnyomjanak, területeket hódítsanak és háborúzzanak, hanem I-n szolgálatára, s ezzel együtt az emberiség szolgálatára. Egy Izsáktól eredő kijelentés így szól: „A hang ugyan Jákob hangja, de a kéz az Ézsau keze.” A hagyományos zsidó értelmezés szerint itt az „Ézsau keze” kijelentés az Ézsau által gyakorolt erőszakos életmódot jelenti. A fizikai erőszak nem egy igaz zsidó erény vagy hagyomány! A zsidó nép nem arra lett elválasztva, hogy a hadászati fölény és technikai előrehaladás területén mutasson példát másoknak, hanem a tökéletességre törekvés, az erkölcsös magatartás és szellemi tisztaság területein. A politikai cionizmus legnagyobb bűne egyben a legalapvetőbb bűn is, amiből egyébként minden további hibája fakad, mégpedig az, hogy a cionizmus már a kezdetekor is el kívánta választani a zsidóságot az I-nüktől, semmisnek nyilvánítva az I-nnel kötött szövetséget, s helyette a „modern” államiságot és ál-szuverenitást tették a zsidó nép legfőbb ideáljává.
A zsidóság és sok nem zsidó megtévesztésének egyik bevált cionista eszköze a bibliai judaizmus által használt nevek és a szent szimbólumok kisajátítása, és azok maguk céljaira való felhasználása. Magát a cionista zsidó államot is egy szent névvel, az Izrael névvel jelölik*. A terület kisajátítására létrehozott alapot egy olyan kifejezéssel nevezték meg, amely az igazságosság jutalmára, a jó cselekedetekre és jótékonyságra utal. Az állam címerévé a menórát tették. Micsoda hipokrácia és perverzitás az izraeli hadsereg részéről egy olyan embléma alatt harcolni, amely a Tanakh-ban (egy korábbi Szentföldre való visszatérés alkalmával) a következő idézethez kapcsolódik: „Nem (had)erővel, nem hatalommal, hanem az én Szellemem által, szólt a Seregek Ura.”
*Megjegyzés: Valójában a Dávid alatt egységesített nemzet kettészakadása után az északi tíz törzs viselte az Izrael megnevezést, a déli királyságot, vagyis a zsidók országát következetesen Juda házának nevezi a Szentírás. Izrael háza a mára „elveszett tíz törzs”, s a valós bibliai Izrael csak akkor lesz helyreállítva, amikor I-n hazavezeti Izrael és Juda házát a saját földjükre (v.ö. Ezékiel 37:15:28, lásd még az Izrael háza – az elveszett tíz törzs című írást). A cionista állam Izraelként való elnevezése így nem biblikus, és határozottan megtévesztő.
A politikai cionizmus hírhedt megalapítója – legyen nevén átok -, csak akkor fedezte fel önmaga zsidóságát, amikor Franciaországban a Dreyfus pert követő antiszemita hullám alkalmával különböző elgondolások kerültek napirendre a „zsidó probléma” megoldására. Ez a személy egyszer a zsidók Ugandába való áttelepítését ajánlotta, egy másik alkalommal pedig a katolikus hitre való áttérítésben látta a megoldást. Csak ezek után ötlött fel benne a gondolat egy Judenstaat, vagyis egy kizárólagosan zsidó állam létrehozatalára. Tehát a cionizmust a kezdettől fogva az antiszemitizmus gerjesztette, s valójában a két ideológia teljesen hasonló, hiszen a cionisták és antiszemiták ugyanazt a célt kívánták elérni: minden zsidót egy helyre, egy cionista államba telepíteni, gyökerestül kiszakítva olyan zsidó közösségeket, amelyek több száz, vagy akár több ezer éven át léteztek. Az I-n iránti hűséget felváltotta a cionista állam iránti hűség és elkötelezettség, amivel ezt az államot egy modern „aranyborjúvá” tették. A cionisták a Tórába vetett hitet és a vallási kötelességek elvégzését az egyén magánügyévé nyilvánították, nem pedig minden egyes zsidó és a zsidóság egészének kötelességének. Más szóval a cionisták az I-ni törvényeket a parlamentáris szavazatok alá vetették, s helyette a maguk viselkedési és erkölcsi szabályzatait vezették be.
Sem a politikai cionizmus létrehozója, sem a cionista Izrael állam eddigi miniszterelnökei nem hittek a Tóra I-n-i eredetében, de még csak I-ten létében sem. Minden eddigi miniszterelnök olyan pártnak volt tagja, amelyek meggyőződésesen vallásellenesek voltak, s a Bibliát csak egy ősi folklórokat megörökítő íráshalmaznak tekintették, amelynek nincsenek valós vallási értékei. Ellentmondásosan, ugyenezek a cionisták aztán a bibliai ígéretek alapján tartanak igényt a Szentföldre, és nevét abból a Bibliából választották, amelynek hitelességét kétségbevonják. Jól megválogatott módon azonban megfeledkeznek a zsidó ünnepeken elhangzó ima üzenetéről, miszerint „a bűneink miatt lettünk kitaszítva a födünkről„, és figyelmen kívül hagyják annak tényét, hogy ez a kitaszítottság I-n-i rendelet, és a zsidóságnak nemhogy megparancsolva, de megengedve sem lett a Szentföld elfoglalása a Messiás visszatérése előtt. A zsidók természetesen ébren tartják magukban azt a különleges szellemi kötődést ahhoz a földhöz, amit ők Eretc Izrael-ként neveznek.
Minden reggel, délben és este megemlékeznek imáikban Sionról és Jeruzsálemről, és valójában egy zsidó le sem ül addig enni, amíg ezt meg nem tette. Egy zsidó számára a Szentföld földje teljesen más, mint a világ bármely más pontjának a földje, és bárhol is él egy zsidó, Jeruzsálem felé fordul, amikor imádkozik. A Szentföldön élni, vagy akár csak ott eltemetkezni mindig egy magasztos cél volt.
A zsidók Szentföld iránti szeretetét, a hazatérés vágyát és a Messiás eljövetelét számtalan alkalommal kihasználták az elmúlt kétezer évben. E téren a cionistáknak számos elődjük volt, de minden ilyen mozgalom csak átkot hozott a zsidóságra. Gyakran tűntek fel olyan személyek, akik a várt Messiásnak nyilvánították magukat, és időről időre lángra kapott egy-egy messiánikus mozgalom a római időktől kezdve a középkoron át a modern cionizmusig. Az önjelölt pszeudo-Messiások gyakran rabbikként vagy nemzeti vezetőkként pózoltak, holott némelyikük aztán egy más hit képviselőjévé vált. Többjüknek sikerült hosszabb-rövidebb időre megtéveszteni a zsidó egyéneket, rabbikat, de akár egész zsidó közösségeket is. A maga idejében aztán minden ilyen megtévesztőről bebizonyosodott a hamisság, s ez keserű csalódást, és gyakran tragédiát okozott azoknak, akik bennük reménykedtek.
A modern cionizmus fejlődésének korai korszakában a Micrahi létrehozott egy úgynevezett vallási cionizmust, amely megpróbálta párosítani a hitet a politikai cionizmussal. Ez aztán állandó konfliktust okozott a vallási törvények követelményei és a zsidó nacionalizmus elvárásai között. A cionista kongresszusokon a legtöbb alkalommal leszavazták a Micrahi álláspontját, s így lényegében csak azt a célt szolgálták, hogy általuk egy pszeudo-vallási aurát adhassanak a cionista mozgalomnak. Vagyis amikor az alkalom úgy kívánta, a cionista kormány felhasználta ezeket a „vallásos” cionistákat, általában arra, hogy általuk vallási hitelt adjanak a nacionalista mozgalmuknak. A cionista állam bőségesen megjutalmazta a Nemzeti Vallásos Pártot azért, hogy az rendre jóváhagyta a nacionalista intézkedéseket és rendeleteket. A jutalom vagy anyagi természetű volt, vagy pedig különböző kormányzati posztok elnyerése. Ezeknek a „vallásos” cionistáknak a sovinizmusa gyakran még a szekuláris cionistákét is meghaladta, amit vallásos kifejezések használatával burkoltak el – ez pedig a vallással való visszaélés döbbenetes példája. Az elmúlt évek eseményei nagyon jól bizonyítják ezeknek a „vallásos” cionistáknak a korruptságát, hiszen mint az napvilágra került, a két legmagasabb beosztású vezetőjük több millíó dolláros sikkasztást és csalást követett el.
A Zsidó Világszövetséget 1912-ben hozták létre a német-lengyel határon azzal a kizárólagos céllal, hogy felvegyék a harcot a cionizmussal. Ez a szervezet, az Agudath Israel [Izraeli Szövetség] azért jött létre, hogy az igaz zsidóságot képviseljék a világban, és felfedjék a cionizmus hamis és nemkívánatos állításait. A világ legkülönbözőbb részeiről csatlakoztak rabbik az Agudath Israel-hez, ahogy a vallásos zsidók tömegei is tették. Anticionista kongresszusaikat Bécsben és Marienbad-ban tartották meg. Néhány országban, mint pl. Lengyelországban még a parlament tagjai közt is voltak agudisták. Ötven évvel ezelőtt, a Szentföld zsidósága az Agudath vezetése alatt ellenezte a cionizmust, s engedélyt kapott Britanniától – a palesztínai mandátumi hatalomtól – arra, hogy írásban nyilatkoztassák ki, nem kívánnak a cionisták vagy bármely más politikai párt által képviselve lenni, különösen nem az olyan cionista qvázi-kormányzati szervezetek által, mit a Va’ad Leumi (Nemzeti Tanács).
Nem sokkal ezután Jacob de Haan, a palesztínai Agudath Izrael vezetője (aki korábban kiváló holland diplomata volt) tárgyalásokat kezdeményezett az arab vezetőkkel egy olyan állam létrehozásaval kapcsolatban, ahol a zsidók és arabok teljesen egyenlő jogokkal bírnak. Ez volt az egyetlen reményük arra, hogy gátat vessenek egy cionista állam létrehozásának. Annak ellenére, hogy többször is életveszélyesen megfenyegették, de Haan a cionista állam veszélyeinek tudatában folytatta a megkezdett tárgyalásokat. Azon a napon, amikor Angliába indult volna az ottani hatóságokkal való találkozóra, a cionisták Haganah nevet viselő katonai jellegű szervezetének tagjai meggyilkolták őt Jeruzsálem központjában, amint épp az esti imáit fejezte be. Több mint ötven éve annak, hogy ez az éleslátó zsidó életét áldozta abban a harcban, amit mindennél fontosabbnak látott, egy olyan időben, amikor a világ egésze még vakon és süketen állt azokkal a problémákkal és nehézségekkel szemben, amit egy jövőbeni cionista állam létrejötte magával von.
A cionisták agresszív és erőszakos nyomása lassan felőrölte az Agudath Izraelt, s ez inkább a megalkuvás mellett döntött. A náci időszak alatt különböző kényszeregyezségeket és kiegyezéseket kötöttek a cionistákkal annak ellenére is, hogy céljuk tulajdonképpen a cionizmus elleni harc volt. Miután a cionista állam létrejött, az Agudath Israel felhagyott az eredeti szándékaival, részt vettek a cionista kormányzatban, és ekkor már a parlamentbe is beválasztottak agudistákat. Az Agudath Izrael névlegesen ugyan anticionista maradt, sőt létrehoztak egy önálló iskolarendszert is a Szentföldön, de ma már az iskoláik költségvetésének nagyrészét a cionista állam biztosítja.
Ilyen körülmények között azok a zsidók, akik továbbra is megalkuvások nélkül kívántak harcolni a cionizmus ellen, elhagyták az Agudath Israelt, és újraszervezve magukat, létre hozták aNeturei Karta szövetséget. A név egy arám mondatból áll, jelentése: A város védelmezői, ahol a város természetesen Jeruzsálemre utal. Időközben a Neturei Karta világméretű mozgalommá szélesedett, tagjait gyakran „Jeruzsálem barátainak” nevezik.
A Neturei Karta legnagyobb egyénisége Rabbi Amram Blau volt, egy éleslátású, elkötelezett vezető, akinek együttérzése vetekedett a bátorságával. Nem volt képes csendben maradni, amikor szembekerült az igazságtalansággal, erkölcstelenséggel és képmutatással. Emiatt szerették a zsidók, és tisztelték a keresztények és muszlimok is. Jeruzsálemben született, és az egész élete folyamán soha nem hagyta el a Szentföldet. Írásaiban nagyon gyakran hangsúlyozta, hogy az arabok és zsidók harmóniában éltek egymás mellett a politikai cionizmus megjelenéséig. Blau rabbit börtönbe zárták Jeruzsálemben, nem az ottomán törökök, nem a britek, sem az arabok, hanem a cionista zsidók. Hogy mit követett el? Odaadóan és becsületesen, saját testi épségét sem kímélve védte Jeruzsálem szent jellegét a cionisták „újításai” és túlkapásai ellen. Küzdött a szombat szentségének megtartásáért, és aktívan kiállt a cionista rezsim alatt beszivárgó erkölcstelenség és szemérmetlenség ellen. Szakadatlanul elítélte mindennemű zsidó állam létrejöttét a Messiás eljövetele előtt, vélemenye szerint ez blaszfémiának és aljas cselekedetnek minősült. Vezetése alatt a Neturei Karta a leghatározottabb hangon hirdette azt, hogy nem ismerik el sem a cionista állam legitimitását, sem pedig az állam törvényeinek érvényességét.
A cionisták és az arabok közt kitörő harcok első fázisaiban a Neturei Karta rabbijai fehér zászlókkal vonultak a harcvonalakba, és kijelentették, hogy semmi közük nincs ehhez a háborúhoz, és teljes mértékben ellene vannak egy cionista állam létrehozásának. Rabbi Blau utolsó nyilatkozatában elítélte a cionisták muszlimok és palesztín keresztények elleni akcióit, és mindazt a fájdalmas rombolást, amit a cionisták a zsidó néppel tettek azáltal, hogy megváltoztatták a nép küldetését, amikor „egy papi és szent nemzetet” egy minden szellemi alaptól eltávolodott, sovinizmuson alapuló és katonai erővel elért hódításokra épített modern állammá tettek. „A városaitok száma képzi az I-neiteket,” dörgi Jeremiás próféta a jelenlegi soviniszta és bálványimádó zsidó kormánynak. Ma a cionisták egy újabb status quo kialakításán fáradoznak az 1967-ben elfoglalt területeken, ahol egyre szélesítik a határokat az új zsidó települések létrehozásával.
Rabbi Blau életének utolsó nyilatkozatában erősen elítélte az ENSZ-et is, amiért felvették tagságukba a cionista zsidó államot, s ezzel nyilvánvaló hitelt és nemzeti elismerést adva annak. Legfőbb ideje, hogy az anticionista nemzetek figyelembe vegyék a rabbi szavait, megfogadják ajánlatait, helyretegyék az igazságot és helyrehozzák ezt a halálos hibát.
Közismert tény, hogy a világszervezetben azért nem tettek lépéseket a cionista állam ENSZ-ből való eltávolítására, mert attól féltek, hogy emiatt bizonyos országok megtagadnák a továbbiakban az ENSZ anyagi támogatását. Most azoknak a cionizmust ellenző nemzeteknek kellene így fellépni, amelyek anyagi jólétre tettek szert az elmúlt nemzedékek alatt. Ezek a nemzetek megmutathatnák, hogy nem csak beszélnek, hanem tesznek is valamit azzal, hogy pótolnának minden olyan anyagi hiányt, amitől az ENSZ esetleg elesne, ha kitagadják a szervezetből Izraelt. A tagnemzetek hadd szavazzanak már a tiszta lelkiismeretük szerint, és minden megfélemlítéstől mentesen!
Előfordult már a zsidó történelemben, amit a Biblia is lejegyez, hogy a tömegek meg lettek tévesztve, és csupán egy elenyésző kisebbség ragaszkodott továbbra is a zsidó nép igaz küldetéséhez. Az első ilyen esetek egyike az aranyborjú bálvány felállítása volt, aminek sajnálatos ismétlését láthatjuk a cionista állam felállításában és imádatában.
A politikai cionizmus megjelenéséig és egyre növekvő befolyásáig a zsidó vezetőket a tisztaságuk, emberségük, tudásuk, valamint az igazságosságuk és könyörületük alapján választották meg. Manapság pedig gyakran fordul elő az, hogy úgynevezett zsidó vezetők – akik erre teljesen érdemtelenek a zsidó törvények és hagyományok tekintetében -, tesznek kijelentéseket és hoznak határozatokat a zsidóság egészének nevében és „érdekében”. Ez különösen az USA-ra érvényes, ahol korunk legnagyobb létszámú zsidósága él. Soha nem felejtem el egy oklahomai asszony megjegyzését, aki ezt mondta: „Hát nem csodálatos dolog-e ez a mai judaizmus? Mindössze annyit kell tennünk, hogy a pénzünket odaadjuk.”
Rabbi Blau még halálában is megcáfolta a cionista propagandagépezet azon állításait, miszerint a Neturei Karta nem több, mint egy néhány száz főt számláló jelentéktelen kis szektácska. Ugyanis amikor Rabbi Blau két évvel ezelőtt elhalálozott Jéruzsálemben egy pénteki reggelen, néhány óra leforgása alatt nem kevesebb, mint huszonkétezer ember gyűlt össze a búcsúztatására.
Az elmúlt idők következetesen azt bizonyítják, hogy azok a vezetők, akik félrevezették a zsidókat, előbb vagy utóbb mind a történelem szemétdombjára kerültek, és csak azok a vezetők bizonyultak hitelesnek, akik fenntartották a Tóra és a Talmud (a leírt és szájhagyományok általi parancsok), valamint a Halakah hitelességét, és akik ellenálltak a demagógusoknak. A Neturei Karta ez utóbbi hagyományt követi. A mai napig élő bizonyítékai a cionizmus megítélésének, s korunkban ők a zsidóság igaz szószólói, azoké, akiket nem tévesztett meg a cionizmus.
A Szentföld római megszállása alatt is voltak zsidók, akik a nacionalista és faji büszkeség alapján biztosak voltak abban, hogy nem veszthetik el a háborút. Ők, ahogyan a modern cionisták is, megtagadtak minden kompromisszumot és egyezséget azon elhatározásból, hogy a végsőkig harcolni fognak. De már ekkor, csaknem kétezer évvel ezelőtt is volt egy rabbi, Yochanan ben Sakkai, aki egy teljesen más utat választott. A harci állapotok megakadályozták azt, hogy elhagyja Jeruzsálemet azon célból, hogy tárgyalásokat kezdjen a rómaiakkal. Ezért a rabbi egy koporsóba feküdt, amit a tanítványai vittek ki a városból a rómaiak főhadiszállására, ahhol a rabbi azt mondta a rómaiaknak, hogy a zsidóknak nincs szükségük fegyverekre és hadseregekre, s arra kérte a római hatóságokat, engedélyezzék neki egy yeshiva, vagyis zsidó vallási iskola létrehozását Yemniában. A későbbiekben ez az iskola vált a judaizmus és a zsidó identitás fennmaradásának szimbólumává, nem pedig a militaristák és vezetőik akciói.
Különösen nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy nem minden zsidó cionista, ugyanakkor nem minden cionista zsidó származású! Az olyan nem zsidó származású cionisták, mint pl. Lord Balfour és General Smuts ilyencélú elkötelezettségének okai vitathatóak. A cionista mozgalom és ideológia megjelenésével már annak kezdetétől fogva a legodaadóbb hívei és szószólói között jelen voltak a keresztények is, különösen annak fundamentalista elemei, akik számára a cionizmus a várt megújulást és egy fontos prófécia beteljesedését hozta el. Ők aztán a cionizmus elveinek fontos támogatóivá és kiszolgálóivá váltak.*
[*Megjegyzés: idevonatkozóan lásd még A modern kereszténység eltérítése című írást]
A cionizmus egyik fő célja az aliyah, vagyis a világ zsidóságának a cionista Izraelbe való visszatelepítése volt. Ennek ellenére az elmúlt években többszázezer zsidó hagyta el a cionista paradicsomot, és az amerikai zsidóság is a „lábával szavaz” akkor, amikor eldöntik, nem kívánnak Izraelbe átköltözni. Ezek a zsidók felismerik, hogy a cionista állam nem más, mint egy gigantikus gettó.
Ahelyett, hogy a cionista Izrael állama segítené a más országokban élő zsidó közösséget, az amerikai zsidókat mozgósítják annak érdekében, hogy mindent tegyenek meg az élősködő cionista államért, így annak legfőbb erőbázisa, és befolyásának forrása az USA lett. A cionisták hűek maradtak mozgalmuk eredeti természetéhez, biztonságukat ma is a csúcstechnológiában, valamint a kegyetlenül nyers katonai erőben látják – amit természetesen elsősorban szintén az USA biztosít számukra. Semmi nem állhat ennél az állapotnál távolabb a zsidó nép igaz eszméitől!
A zsidó nép eleve azért lett kiválasztva, mert „a legjelentéktelenebb nép volt minden nemzet közül”. Ahogy a zsoltáros mondja, „a népek harciszekerekben és lovakban bíznak, de mi az Örökkévaló I-nünk nevét hívjuk segítségül.”
Egy rendkívül lényeges pontra mindenképpen ki kell térni. A Cionista Világszövetség egyik volt elnöke kijelentette, hogy egy cionistának teljes elkötelezettséggel és hűséggel kell szolgálnia a cionista állam érdekeit, s a felmerülő konfliktusok esetén mindig a cionista állam érdekei szerint kell eljárnia. A zsidó törvények szerint azonban a zsidóknak azon országok felé kell állampolgári hűséget és lojalitást tanúsítaniuk, amelynek állampolgárai, és természetesen egyetlen igaz zsidó sem tartozik állampolgári hűséggel vagy lojalitással afelé a cionista állam felé, amelyet elítéltek korunk legjelesebb rabbijai is.
Nem az a célom, hogy megválaszoljam azt, miként kellene a cionizmust kezelni. De annyit elmondanék, hogy az elszigetelt és spontán, egyéni személyek ellen történő megnyilvánulások, az ENSZ vagy egyéb határozatok merő adoptálásai nem hatékony eszközök ahhoz, hogy véget vessenek a cionizmusnak. Azt azonban még hozzátenném, hogy a cionizmus elleni harcot nem a mediterrán partvidéken kell megkezdeni, hanem a cionizmus legerősebb védőbástyájában, az USA-ban.
Amerikai állampolgárként én nagyon fájlalom azt, hogy kormányunk és politikusaink olyan magatartást vettek fel, ami teljesen ellentmond a nemzetünk alapító atyjának számító George Washington tanácsainak. Ahelyett, hogy távol tartanák magukat az idegen országok dolgaitól és bonyolult, szövevényes kapcsolatokat létesítenének idegen hatalmakkal, a washingtoni politikai intézmény olyan elkötelezettséggel karolta fel a cionizmust, hogy már az ő szemükben is büntetendő cselekedetnek minősül a cionista állam bármiféle kritizálása, de még az ENSZ bármely tagállamának a politikai cionizmus elleni fellépése is! A cionistákat kiszolgáló amerikai lakájmédia pedig nem mer hangot emelni az ilyen abszurditások ellen.
Sajnálatos módon az amerikai cionisták befolyása eddig évről-évre csak növekedett, és ez lehetőséget adott arra, hogy olyan események és fejlemények alakuljanak ki, amelyek akár egy évtizeddel ezelőtt is elgondolhatatlanok voltak.
Az USA-ban manapság rendkívüli bátorság kell a cionizmus ellenzéséhez. Ahogyan rendkívüli bátorság kellett a II. Világháború alatt fasisztaellenesnek lenni a fasiszta Olaszországban, vagy náciellenesnek lenni a náci Németországban. Hosszútávon, történelmi kontextusban gondolkodva, a cionizmus csupán egy ideiglenes abberáns jelenség a világ és a zsidó nép hosszú történelmében.
Vessük teljes hitünket és reményünket annak a biztos jövőnek az eljövetelébe, amikor nem lesz többé előítélet és igazságtalanság, és amikor beteljesednek a próféciai szavak, miszerint minden nemzet képviselői rendszeresen részt vesznek egy Jeruzsálembe történő pilgrimátusban, „mert az én házam az imádság háza lesz minden nemzet számára.”
II. Rész
„A hármas fogadalom”
Jews against Zionism (Zsidók a cionizmus ellen)
A bibliai judaizmus álláspontja egyértelmű és határozott a zsidóság szórványságra ítéltetésének okaival, és Izrael államának létjogosultságával kapcsolatban.
I-n az általa létrehozott szövetségben figyelmeztette népét arra, hogy amennyiben megszegik a szövetség feltételeit, elvesztik az áldásokat, ki lesznek vetve az ígéret földjéről, és szétszóratnak a nemzetek között (5Móz. 28:15-69). Salamon uralkodása után a kettévált királyság folyamatos hanyatláson ment keresztül. Ez azt eredményezte, hogy Izrael háza, az északi tíz törzs az asszírok fogságába lett adva, ahonnan soha nem is tértek vissza. A kettészakadt nemzet kisebbik része, a Júda házaként ismert déli királyság – amit ekkor Júda, Benjámin és Lévi fél törzse tett ki – nem tanult Izrael leckéjéből, figyelmen kívül hagyta a próféták által küldött figyelmeztetéseket is, s ezért I-n a babiloniak kezébe adta őket. Ez a fogság csupán hetven esztendeig tartott, amelyből visszatérve Ezrás és Nehemiás alatt nagyjából helyreállt az I-n helyes imádata, és a bibliai törvényzet gyakorlása. Legalábbis ideig-óráig. Tudjuk, hogy néhány évszázaddal később a hitehagyás és képmutatás oly mértéket öltött, hogy I-n a rómaiak által lerombolta Júda házát is, elpusztult a Templom, s a zsidó állam huszadik századi megalakulásáig hontalan szórványságba került a zsidóság. Pontosan, ahogy I-n kijelentette ezt a hűtlenség következményeként:
1Királyok 9:6-9 6 Ha azonban konokul elfordultok tőlem, ti és utódaitok, és nem tartjátok meg parancsolataimat és végzéseimet, amelyeket elétek tártam, hanem más I-neket fogtok tisztelni, és azokat imádjátok, 7 akkor kiirtom Izráelt arról a földről, amelyet nekik adtam, ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem, elvetem színem elől, Izráel pedig példabeszéd és gúny tárgyává lesz minden nép előtt. 8 És bármilyen felséges is ez a templom, mégis aki csak elmegy majd mellette, elborzadva szisszen föl, és ezt kérdezi: Miért bánt így az ÚR ezzel az országgal és ezzel a templommal? 9 És ezt fogják rá felelni: Azért, mert elhagyták az URat, az ő I-nüket, aki őseiket kihozta Egyiptomból, és más I-nekhez ragaszkodtak, azokat imádták, és azokat tisztelték. Ezért hozta rájuk az ÚR mindezt a veszedelmet.
I-n a babiloni rabságuk kezdetén egy szigorú mandátumban utasította a zsidókat arra, hogy még a fogságban is vannak elkötelezettségeik, amelyeket maradéktalanul követniük kell, a majdani helyreállításuk reményében:
Jeremiás 29:7 Fáradozzatok annak a városnak [vagy országnak] a jólétén, amelybe vittelek benneteket; imádkozzatok érte az Úrhoz, hiszen jóléte a ti jólétetek is.”
Tehát, az igaz bibliai júdaizmus képviselőinek ez volt az egyetlen meghatározott és helyénvaló politikai hozzáállása, avagy megengedett „külpolitikája” a szórványban, legyenek bárhol a világon! I-n természetesen tisztában volt azzal, hogy ha az izraeliták többsége még az Ő vezetése és áldásai alatt is megtagadták az engedelmességet, a szórványban ezt annál jobban megteszik. Ezért figyelmeztette őket:
Jeremiás 29:8-9 8 Ezt mondja a Seregek URa, Izráel I-ne: Ne engedjétek, hogy rászedjenek benneteket a próféták és a jósok, akik köztetek vannak, és ne hallgassatok az álmodók álmaira! 9 Mert hazugságot prófétálnak nektek az én nevemben; nem küldtem őket – így szól az ÚR.
E sorok figyelmeztetése természetesen vonatkozik az olyan modern prófétákra és álmodozókra is, akik politikai ideológiák szövögetéseivel, humanizmussal és egyéb filozófiai irányzatokkal vezetik tévútra a szórványban élő zsidóságot.* A zsidó Karl Marx kommunizmusa, majd a szintén zsidó Theodor Herzl cionista elgondolásai pontosan az ilyen emberi eredetű filozófiai és politikai elgondolások sorába tartoznak. Ők és a hozzájuk hasonló politikai „próféták” és „látnokok” teljesen szekuláris, azaz világi gondolkodású emberek voltak, akik egészében elvetették a Tóra judaizmust, ahogyan a mai vadliberalizmus gátlástalan és I-ntelen képviselői is megvetik a Tórát vagy a bibliai értékrendet. Érdekes modern jelenség még a cionizmust oly elkötelezetten támogató „keresztény cionizmus” előretörése is. Ez különösen az olyan protestáns „megújulási mozgalmakban” van jelen, amelyek tanításaikban a hangsúlyt az evilágban elérhető sikerekre, a jólétre és testi áldásokra fektetik. Ez nem egészen véletlen, hiszen a cionizmus képviselői emberi befolyással és politikai eszközökkel valósították meg és érték el céljaikat, amiket aztán a keresztények egy része az I-n áldásainak vélt.
*Megjegyzés: Ez a keresztények számára is igen megfontolandó figyelmeztetés.
A Tóra judaizmus képviselői számára egyedül I-nben van a menekülés. Jaj annak, aki emberben, vagy testi képességekben, erőfeszítésekben bízik (Zsolt. 118:8; Ézs. 2:22; Jer. 17:5):
Jeremiás 17:5 Ezt mondja az ÚR: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik, és testi erőre támaszkodik, az ÚRtól pedig elfordul szíve!
Nem ember, nem a politikai és hadi eszközök vagy az azzal való visszaélések, sem a konspirációk, hanem egyedül az I-n fogja megoltalmazni, egybegyűjteni, majd helyreállítani az Ő népét:
Jeremiás 31:10 Halljátok az ÚR igéjét, ti népek, hirdessétek a távoli szigeteken, és mondjátok: Aki szétszórta Izráelt, össze is gyűjti, és őrzi, mint pásztor a nyáját.
No igen, mondhatják egyesek, de az Úr miért ne használhatott volna fel embereket, királyokat és politikusokat azon célból, hogy létrejöjjön Izrael állama? Igen, természetesen I-n felhasználhat emberi eszközöket és hatalmakat, amennyiben a helyreállítás valóban Tőle jön, és a helyreállítás valóban a helyreállítás. Tudjuk, Izraelt az fogja egybe gyűjteni, aki szétszórta őket, s Ő azt csakis abban az időben teszi meg, amikor beteljesednek az alábbi próféciák:
Ezékiel 11:17-20 17 Ezért mondd: Így szól az én Uram, az ÚR: Összegyűjtelek benneteket a népek közül, és összeszedlek azokból az országokból, amelyekbe szétszóródtatok, és nektek adom Izráel földjét. 18 És ha hazaérkeznek, eltávolítanak onnan minden förtelmes és utálatos bálványt. 19 Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, 20 hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék. Az én népem lesznek, én pedig I-nük leszek.
A kérdésünk tehát röviden annyi lenne: Megtért-e és visszatért-e Izrael I-néhez a cionista Izrael, aképpen, ahogy a fentiek vázolják? Megtörtént-e a törvény szívükbe helyezése, hogy készséggel beteljesítsék azokat? Amennyiben a válasz nem, Izrael állama nem lehet a helyreállított bibliai Izrael. Az ott élő zsidókat a legjobb esetben is csak egy olyan hazatérő előőrsnek vehetjük, amelynek még a puszta léte is egy hajszálon függ!
Salamon király, a legnagyobb bölcsességgel megáldott ember, aki valaha is élt, egymás után három alkalommal figyelmeztet bennünket az erőteljes allegorikus mondanivalókat is rejtő Énekek énekében:
Énekek éneke 2:7 Kérve kérlek titeket, Jeruzsálem lányai, a gazellákra és a mező szarvasaira: Ne keltsétek, ne ébresszétek [ne gerjesszétek] föl a szerelmet, amíg nem akarja! (vö. Énekek. 3:5; 8:4).
Ez a rejtelmesen hangzó kijelentés többrétű allegorikus mondanivalót takar. Jelentése van az emberi, testi szerelmet illetően, de jelentése van az izraeliták számára is, a várt messiási korszak eljövetelét illetően. [megjegyzés: jelentése van a keresztények számára is, amit itt nem részletezünk] A zsidó bölcsek nagyon jól megértették e sorok rájuk vonatkozó jelentőségét, amit ők „a három erős fogadalom”, vagy csak röviden a „hármas fogadalom” megnevezéssel illettek. A zsidó bölcsek szerint ez a hármas fogadalom a következőket tartalmazta:
1. Tiltott számukra a Szentföld erőszakos visszafoglalása [I-n közvetlen vezetése nélkül];
2. a zsidók nem lázadhatnak fel [és áskálódhatak] a számukra otthont adó országok és azok kormányai ellen;
3. Nem halmozhatják bűneiket, amivel a Messiás visszatérését meghosszabítják (Ketuboth Traktáta1111a).
A babiloni fogságtól kezdve a kétszázéves hellén uralmon át, majd a Templom pusztulásától az 1917-ig tartó időn keresztül végig megőriztük az I-nhez való hűségünket abban, hogy nem szegtük meg a hármas fogadalmat. És mi imádkoztunk azoknak a városoknak és földeknek a biztonságáért és jólétéért, ahol laktunk, és azért is, hogy a nemzetek, amelyek befogadtak bennünket, ne legyenek elnyomóinkká. Mindez a mi javunkra vált.
Teljesen függetlenül attól, hogy hol, és mely orszában élnek, azok a zsidó politikusok, bankárok, üzletemberek és „értelmiségiek”, akik az általuk lakott országban megszegik a jeremiási utasításokat, vagy semmibe veszik a salamoni fogadalmat, azzal a zsidóság egészének jólétét és jövőjét veszélyeztetik, úgy az adott országban, mint ahogyan az egész világon is.
„Nem az Úr küldte őket, ne hallgassatok az álmodozók szavaira, a próféták hazugságaira” (Jer. 29:8-9)!
A cionizmus egy humanista, politikai ideológia, s mint ilyen, természeténél fogva nem engedhet teret az I-ni gondviselésben való hitnek. Az emberi célok, emberi erővel és tehetséggel, sőt, ha kell, durva erőszakkal való megvalósítása nem I-ntől jön. Sajátos módon, a cionista nézet szerint a zsidóságot nem a vallás, nem a bibliai értékrendhez való igazodás teszi egységessé, mint inkább egy faji identitás. Így a cionizmus hajtóereje egyféle fajelmélet, amely – mondjuk ki, mert így igaz – leginkább a náci Németországban terjesztett fajelméletekhez hasonlatos. E filozófia vadhajtásait csak azok nem veszik észre, akik nem akarják azt észrevenni. A cionisták tisztában vannak azzal, hogy a zsidóság jelentős része mélyen vallásos ember, s bár maguk elvetik a vallást, de a mozgalmukat úgy kívánják beállítani, mintha az valósította volna meg a Bibliában hívő vallásos emberek (így keresztények, nem csak zsidók) Izrael helyreállításával kapcsolatos elvárásait.
A vallásos zsidók és a cionisták konfliktusa végigkísérte a cionizmus történelmét, és ahogy a cionista ideológia erőt kapott, úgy ellenzői is egyre hangosabbak lettek, mert felismerték e szekuláris mozgalom veszélyeit a zsidóságra nézve. Birnbaum 1901-ben pl. a következő megfigyelést tette:
„Úgy néz ki, hogy jobb a helyzetünk a pogányok rabságában, mint azoknak a testvéreinknek a rabságában kerülni, akik eltávolodtak a Tórától és annak tanításaitól. A saját – hozzánk képest maroknyi kisebbségben lévő -, elidegenedett testvéreink azok, akik üldöznek bennünket és üldözőink kezére játszanak bennünket; akik nem csupán beleavatkoznak a dolgainkba, hanem ki is veszik kezünkből a magunk sorsának irányítását; ők azok, akik nem engedik békésen a magunk életét élni, hanem örökre le akarnak bennünket téríteni a magunk útjáról.
Majd 1903-ban egy szintén vallásos zsidó, a Lubavicsi Rebbe Shulem ben Schneersohn ezt írta:
„De a cionisták sokkal ravaszabbak a gonoszságukban, miáltal a nacionalizmust tették a Tóra és a parancsolatok helyébe. Mendel Stam nyílt levelében azt a kijelentést tette, hogy nem az a zsidó, aki betartja a parancsolatokat, hanem az, aki cionista …. A cionizmus vezetője tehát a nacionalizmus bálványát emelte fel, lázadva ezzel az Úr ellen, megtagadva a Tórát és a parancsolatokat, tette ezt nem máshol, mint az Úr templomának színhelyén.”
A XVII. században élt Prágai Maharal (Betzalel Lowy rabbi) szerint a hármas fogadalom még akkor is köti a zsidó népet, ha más nemzetek erőszakkal kényszerítenék őket azok megszegésére.
A Netcach Yisroel című könyvének 24. fejezetében pedig arról ír, hogy a hármas fogadalmat nem lehet átértelmezni úgy, hogy az megváltoztassa a szétszórtság állapotát, s ezt a Midrás Énekek Éneke 2:18.-ik verséhez fűzött magyarázatával támasztotta alá.
„A Fogadalom elvárásának alkalmazásmódját még akkor is tilos megváltoztatni, ha a nemzetek pusztítással és gyilkos kínzásokkal kényszerítenék rá a zsidókat. Ez vonatkozik minden fogadalomra, és ezt meg kell érteni. Így nem csak az tiltott számunkra, hogy elhagyjuk a száműzetést, még a nemzetek beleegyezésével sem, de még akkor is tilos lenne, ha erre halálos erőszakkal akarnák kényszeríteni a zsidó népet. Ezeknek a Fogadalmaknak a megszegése szigorúan tilos, és ugyanazt az elkötelezettséget kívánja meg, mint az, amikor inkább a halált választjuk, mintsem a más vallásra való áttérést. ”
Copyright © 2006, I-n Egyházának Gyülekezetei